Elkészült a 2023. II. negyedéves Gazdasági Tájékoztató, megtekinthető mellékelten, illetve az MKIK honlapján.
Elkészült a 2023. II. negyedéves Gazdasági Tájékoztató, megtekinthető mellékelten, illetve az MKIK honlapján.
A Magyar Közlöny 2023. évi 129. számában megjelent:
Az átalányadózó egyéni vállalkozók idei évre és jövőre vonatkozó szja-, járulék- és szocho-kötelezettségéről adott tájékoztatót a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében Horváthné Huszka Bernadett, a NAV Központi Irányítás Adójogi és Tájékoztatási Főosztály Dél-alföldi Tájékoztatási Osztályának szakértője. A szeptember 12-i hibrid rendezvényt egy kivétellel online hallgatták meg az érintettek. A könnyebb érthetőség érdekében számítási példákkal, bevalláskitöltéssel, új esetkörökkel is szolgált az előadó.
Minden várakozáson felül szerepeltek a magyar fiatal szakemberek idén is a szakmák Európa-bajnokságán, 5 arany, 1 ezüst és 4 bronzérem rendkívül komoly teljesítmény az erős európai mezőnyben.
A jelenlegi gazdasági folyamatok elvárják a fejlődő technológiákhoz való alkalmazkodást, az új kompetenciák elsajátítását. A munkakörök átalakulása elsősorban a robotizációnak, a digitalizációnak és az automatizációnak köszönhető. Azonban rengeteg olyan szakma létezik most is, amelyet emberi képességek és magas szintű kézségek nélkül lehetetlen művelni, ilyen például az ápolás és gondozás, kreatív tervezés, szépségápolás. A versenyen elért eredmények azt mutatják, hogy magyar gazdaság szempontjából mindkét fontos területen kiválóan teljesítettek a magyar fiatalok.
Az „Uniós Termékbiztonsági Díj” elnevezésű versenypályázat olyan innovatív üzleti kezdeményezések és kutatások létrejöttét ösztönzi és jutalmazza, amelyek érdemi változást hoznak a fogyasztók életébe. Ha kutatóként vagy vállalkozóként Ön is fontosnak tartja a fogyasztók biztonságát, itt a lehetőség, hogy reflektorfénybe állítsa termékbiztonságot szolgáló kutatását, illetve kezdeményezését. Pályázhatnak az Európai Gazdasági Térségben bejegyzett cégek olyan kezdeményezéssel, amely túlmutat az uniós jogszabályokban és a kapcsolódó szabványokban meghatározott követelményeken, és amely a tizenévesek biztonságának javítására irányul.