Duális képzés az új szakképzési törvény alapján

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztató rendezvényt szervezett a gazdálkodó szervezetek, szakképzési centrumok, szakképző intézmények képviselői számára.
Az online előadásra több, mint 300-an regisztráltak, mivel 2020. szeptember 1-től a középfokú intézményekben jogviszonyt létesített tanulók, képzésben résztvevők iskolai oktatására és duális képzőhelyen történő gyakorlati oktatásuk megszervezésére vonatkozóan már az új szakképzésről szóló 2019. LXXX. törvényt és a szakképzési törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (I. 28.) Kormányrendeletben leírtakat kell figyelembe venni.

Tanulószerződéses tanulók juttatása 2021-től

A tanulószerződéses tanulók juttatását 2021. januárjában a tanulószerződésben maghatározott szempontok szerint a félévi eredmény alapján kell emelni. Az első félév 2021. január 22-ig tartott.

A juttatás kiszámításának módja:
- 2021. január 1-22-ig: a tavalyi juttatást kell figyelembe venni
- 2021. január 23-31-ig: az emelt juttatást kapják a tanulók,
tehát 22 napig a régi bért számítjuk, míg 9 napra az új összeget kell arányosítani.
Ha a tanulószerződéses tanuló valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, a juttatása változatlan marad.

Online előadás – Duális képzés szakképzési munkaszerződés alapján

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2020. december 16-án online előadást szervezett, ahova meghívást kaptak a gazdálkodó szervezetek képviselői és a középiskolák vezetői is, így több, mint 150-en vettek részt a meghirdetett eseményen.

Az új - 2019. évi LXXX. – szakképzési törvény bevezetése számos változást eredményezett a duális képzés tekintetében, mely alapján a gazdálkodó szervezetek adminisztrációs kötelezettségei kibővülnek, továbbá a szakképzési munkaszerződés bevezetésével a duális képzőhelyek finanszírozással kapcsolatos kötelezettségei és lehetőségei is jelentősen megváltoznak.

Duális képzéssel a munka világában

A Duális képzéssel a munka világában 2020 című, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában elkészült szakmai kiadvány célja, hogy a duális képzésben partner szervezeteket segítve, minden részletére kitérve bemutassa a 2020-tól elindult új szakképzési rendszert, átfogó képet adva az új keretekről, fogalmakról, a gyakorlati képzés helyébe lépő szakirányú oktatásról, az együttműködések formáiról és a finanszírozás változásairól.

Útmutató képzési program készítéséhez duális képzőhelyek számára

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (új Szkt.) előírja, hogy a szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerezhető szakképesítés kimeneti követelményeit programkövetelményben kell meghatározni. A duális képzőhely a szakirányú oktatás keretében vesz részt a szakképzésben.

A szakképzési törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet részletesen szabályozza a duális képzőhely feladatait.
A duális képzőhelynek rendelkeznie kell a szakirányú oktatásra vonatkozó képzési programmal, amely szakmánként, az adott szakma programtantervéhez igazodóan tartalmazza a duális képzőhely által oktatott tananyagelemeket és ehhez kapcsolódóan az elméleti ismeretek, a felügyelet mellett és az önállóan végezhető gyakorlati feladatokat, továbbá a kompetencia- és készségfejlesztés feladatait.

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

Március 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2