Alapszakmákat bemutató kiadvány 2020

Alapszakmákat bemutató kiadvánnyal segíti a pályaválasztás előtt állókat az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A tájékoztató kiadványban az ágazatokról és a 2020 szeptemberétől iskolarendszerben oktatható 174 alapszakmáról olvashatnak a pályaválasztás előtt álló diákok, szüleik és pedagógusaik.

A kiadványból megismerhető az átalakított szakképzés struktúrája - fogalmazott az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. A kormány célja, hogy a magyar fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert, ezért alakította át a szakképzés teljes rendszerét - hangsúlyozta Schanda Tamás. Közölte: a statisztikák az új szakképzési rendszer népszerűségét mutatják, a legfrissebb összesített adatok szerint csaknem 56 800 diák kezdte meg a tanulást idén a szakképzésben, a 9. évfolyamon. Tavaly mintegy 51 800 volt ez a létszám, tehát egy év alatt csaknem 10 százalékkal emelkedett az általános iskola után a szakképzést választó gyerekek aránya - ismertette az államtitkár. Hozzászámítva a 13. évfolyamon és a felnőttoktatásban tanulni kezdőket, a szakképzésbe újonnan beiratkozók létszáma meghaladja a 85 300-at.

Az államtitkár elengedhetetlennek nevezte, hogy a gyakorlati, vállalati világból érkező emberek is foglalkozzanak a fiatalokkal, mert ők ismerik a legújabb trendeket, fejlesztéseket az adott szakmában, és azt is át tudják adni a diákoknak, hogy milyen a munkaszemlélet egy jól működő, eredményes vállalatnál.

Kiemelte, hogy a távlati lehetőségek mellett rövid távon is vonzóbbá tették ezt a képzési formát a fiatalok körében azzal, hogy jelentős ösztöndíjat biztosítanak a tanulóknak.

A szakképzésbe beiratkozó fiatalok és szüleik jó döntést hoztak - hangsúlyozta Schanda Tamás. Mint mondta, akik technikumban kezdték meg a tanulást, azok nemcsak érettségit kapnak kézhez, hanem egy jó szakmát is. A szakiskolát választók pedig, ha később úgy érzik, akár az érettségi megszerzésével együtt továbbfejleszthetik szakmai tudásukat.

Mindannyian versenyképes tudásra tehetnek szert a következő években, így tanulmányaik befejezése után sikeresek lehetnek a munkájukban, és a közreműködésükkel tovább erősödhet a magyar gazdaság - fogalmazott az államtitkár.

A kötet online kiadásban is megtekinthető, illetve letölthető az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján.

Arról, hogy Bács-Kiskun megyében melyik ágazatot melyik iskolában tanulhatják, a szeptemberben a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadásában megjelent Ágazati Kalauzban szerezhetnek információt.

Forrás: MTI

 

 

 


Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2