Századvég vállalati konjunktúrát érintő felmérése

Figyelmébe ajánljuk a Századvég legújabb felmérését, mely szerint a kis- és középvállalkozások 60%-a tervez beruházásokat, és érzékelik a kereslet növekedését. A nemzetgazdasági miniszter közölte, a cégek a beruházásaikat nem hitelből, hanem saját tőkéből fedeznék, a bankoknak éppen ezért fordulatot kell elérniük a vállalati hitelezésben.

Járműipar és gazdasági különbségek a KSH adatai szerint

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett kimutatása alapján 16 megyében átlagosan félmillió forintnál kevesebb összeget költöttek a cégek egy munkavállalóra, 2023-ban Budapesten kívül mindössze három megyében haladta meg az 500 ezer forintot a vállalkozások egy főre jutó személyi költsége.

Technológiai verseny a 21. században

Felhívjuk figyelmét egy nemrégiben megjelent tanulmánykötetre, amely a 21. századi technológiai és gazdasági fejlődés hatásait vizsgálja, különös tekintettel a szolgáltatói szektor szerepére a globális gazdaságban.

MKIK Gazdasági Tájékoztató 2024/IV. negyedév

Elkészült az MKIK 2024. IV. negyedéves Gazdasági Tájékoztatója.

A Tájékoztató mellékelten olvasható, illetve következő linken érhető el: https://mkik.hu/hirek/megjelent-a-kozgazdasagi-igazgatosag-2024-negyedik-negyedevi-gazdasagi-tajekoztatoja

A munkavédelmi hatóság 2024. évi ellenőrzési tapasztalatairól szóló jelentés

Tájékoztatjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztály Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya közzétette a Munkavédelmi hatóság 2024. évi ellenőrzési tapasztalatait.

kamarai bal 2026 aukcio

MKIK Beszallitoi forum

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

Február 2026
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2