A közvetített szolgáltatás és alvállalkozói teljesítmény elszámolhatósága (HIPA)
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei még a gyakorlott vállalkozások számára is komoly kihívást jelenthetnek, különösen sok bizonytalanság övezi a közvetített szolgáltatások és az alvállalkozói teljesítmények elszámolhatóságát.
A NAV egyre szigorúbban vizsgálja, hogy a levonások megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályoknak. Egy félreérthető szerződés vagy hiányos nyilvántartás jelentős adókockázatot hordozhat magában.
Kávézzunk másképpen! – megnyílt a kávéval készült festményekből rendezett kamarai kiállítás
„Kávéval a világ is szebb” – vallja Prém Szabolcs építészmérnök, mérnöktanár, aki tíz évvel ezelőtt próbálta ki először, hogy milyen kávéval festeni. Azóta mintegy 25 kiállítása volt már, szerte az országban. Április 14-én a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában nyílt meg legújabb tárlata.
Kibővítésre került a vidéki italüzletek versenyképességének támogatási köre
A falusi kiskocsmák számára meghirdetett 3 millió forintos támogatás iránt nagy volt az érdeklődés a pályázat korábbi szakaszában is. A pályázatra jogosult italüzletek mintegy 80%-a élt a lehetőséggel. A programot lebonyolító Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. április 10-től újabb italboltok számára nyitja meg az igénylés lehetőségét.
A vissza nem térítendő támogatás olyan célokra fordítható, mint az energiahatékonyság növelése, marketingtevékenység, eszközbeszerzés, működési költségek – például rezsi – fedezése, illetve munkabér kifizetése.
A kormány enyhít a feltételesen vissza nem térítendő támogatások megtartásának feltételein
Eredményes lett a vállalkozói jelzésekből kiinduló – a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által is több alkalommal megfogalmazott – javaslat a feltételesen vissza nem térítendő támogatások megtartásának feltételeivel kapcsolatban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által is képviselt kezdeményezés hatására a kormány jelentős könnyítéseket vezet be. A lépés mintegy 3000 mikro, kis- és középvállalkozást érint, amelyek közel 350 milliárd forintnyi ilyen támogatásban részesültek - jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, április 9-én.