Különleges eseménynek volt a helyszíne december közepén a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székháza. A duális képzők szakmai évzárójának keretében tartották meg a mesteravatót és az aranykoszorús mesterdíj ünnepélyes átadását. Az ünnepi műsor fényét a kecskeméti Kodály Iskola tanulóinak műsora emelte.
Ördög Dóra, a vármegyei kamara szakképzési igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: a magyar nemzetgazdaság stratégiai érdeke a minőségi szakképzés. A mestervizsgáztatást a kamara kiemelt feladatként kezeli. A mestervizsga a szakemberek szakmai fejlődési folyamatában jelentős mérő, értékelő és minősítő szintet hivatott képviselni. A képzett mesterek szakmai tudásuk, munkakultúrájuk birtokában hozzájárulnak a vállalkozások eredményes vezetéséhez, hivatásuk továbbörökítéséhez, a foglalkoztatáshoz, a munkahelyteremtéshez. Megteremtik a szakmai megbecsülés, anyagi, erkölcsi elismerés és bizalom garanciáját.
Tasi László, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke folytatta a köszöntők sorát. Elmondta: 100 éves tapasztalat áll a mestervizsgáztatás mögött. A mesterszakemberek mindig egy szinttel magasabbra helyezik a tudásukat, és olyan bizalmat építenek ki a munkájuk révén, amely egyet jelent a becsületességgel, a legmagasabb szakszerűséggel és az értékteremtéssel. Tasi László hozzátette: egy aranykoszorús címet is átadnak, amely már egy életmű elismerése, egy mesterember van mögötte, aki hosszú időn át mindig jól teljesített, mindig megtartotta a bizalmat, szakmájában példa minden mesterembernek.
A köszöntőket követték az ünnepélyes pillanatok. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzatában foglaltak alapján a térség gazdasági fejlődésében betöltött kimagasló szakmai tevékenységéért, valamint a tanulók képzésében és nevelésében betöltött példamutató szerepéért a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Aranykoszorús mesterré nyilvánította Garaczi János Venesz-díjas mesterszakácsot, a Tanyacsárda tulajdonosát.
Méltatásában elhangzott: Garaczi János neve hat évtizede összeforr a magyar gasztronómia értékeivel és megújulásával. Pályája során mesterszakácsként nemcsak itthon, hanem nemzetközi színtéren is maradandót alkotott, szakmai hitelessége és szemlélete messze túlmutat az egyes fogások világán. A lajosmizsei Tanyacsárda egyik tulajdonosaként és irányítójaként olyan szellemi műhelyt teremtett, amelyben a hagyománytisztelet, a minőség és az emberközpontú vendéglátás egységet alkot, és amelynek kisugárzása a hazai gasztronómia egészére hatással van. Munkásságát rangos szakmai elismerések sora fémjelzi. Szakmai kiválóságát magas szintű pedagógiai ismeretek és különleges nevelői lelkület egészíti ki. Évtizedeken át meghatározó szerepet vállalt a vendéglátóipari szakmák utánpótlás-nevelésében. A kamarával való együttműködése mind a mesterképzés, mind a duális képzés területén példaértékű; hosszú időn át a kamara mestervizsga-bizottságának elnökeként is szolgálta a szakma minőségének megőrzését és fejlesztését. Életműve a szakmai kiválóság, az emberi hitelesség és az oktatás iránti mély elkötelezettség egysége.
Az ünnepség további részében Tasi László kamarai alelnök avatta mesterré a speciális lábápoló mesterképzést sikeresen elvégző négy hölgyet, akiket – a mesterlevelek átvétele után – mesterré fogadott Balogh Lajosné, a speciális lábápoló mestervizsga-bizottság elnöke. Az új mesterek: Gálné Kecskés Valéria, Mészáros Csilla, Nagy Natasa Erika és Tar Tünde ünnepélyes keretek között fogadalmat tettek.
A duális képzők szakmai évzárójának második részében két elismert szakember vezette végig az érdeklődőket a duális képzőhelyek nyilvántartásának rendszerén. Huszárné Sztrinkó Annamária, a Vári Szabó István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese bemutatta, miként segítik az intézmények a tanulókat és a felnőtteket a megfelelő duális képzőhely kiválasztásában, elérésében és a szakmai fejlődésük nyomon követésében. Külön felhívta a figyelmet, hogy a tanulók úgy válasszanak céget duális képzőhelynek, amely jó hírnévvel rendelkezik a piacon. Nézzenek utána, milyen gyakorlati tapasztalatokat nyújtanak. Ha azt választják, milyen esélyeik lesznek az adott cégnél való elhelyezkedésre a képzés után. Végül gyűjtsenek be minél több információt a céges kultúráról és a munkakörnyezetről.
A második előadást Horváth-Bodor Judit, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara duális képzés tanácsadója és ágazati koordinátora tartotta meg, aki a duális képzőhelyek kapcsán a hatósági ellenőrzések lépcsőfokait és az esetleges szankciók, jogszabálysértések lehetséges következményeit ismertette.









