Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ezzel a gondolattal köszöntötte a Magyar Multi Programról szóló tájékoztató rendezvényen megjelent kis- és középvállalkozókat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében Szepesi Balázs, a szaktárca gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
A nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket, illetve szolgáltatásokat előállító kkv-k megerősítését tűzte ki célul a Magyar Multi Program – emelte ki a rendezvényen a helyettes államtitkár. „A jelen növekedési bajnokainak, a jövő magyar multijainak kínál partnerséget” - mondta Szepesi Balázs a programról. 2020. március 5-én indul el az előminősítés és a regisztráció MMP második körében. Várhatóan mintegy 50 kkv kerülhet be a programba. A jelentkezés feltétele, hogy a legalább négy lezárt üzleti évvel rendelkező mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak legalább öt alkalmazottja legyen, és minimum 100 millió forint nettó árbevétellel rendelkezzen. Az árbevétel mellett a középvállalatok esetében 20 százalékos átlagos éves növekedést kell felmutatni meghatározott időszakban, mikro- és kisvállalkozásoknak 100 százalékos éves növekedést kell teljesíteni, vagy az export árbevételében 50 százalékos éves növekedést kell felmutatni.
A program szakmai támogatást ad a növekedési célok eléréséhez. Támogatják a kiválasztott vállalkozások termék- és szolgáltatásfejlesztési elképzeléseit, márka- és arculatépítését, a külpiacra való kijutását, a humán erőforrást, továbbá stratégiai és pénzügyi tanácsadást biztosítanak számukra.
A Magyar Multi Program (GINOP-1.1.4-16) folyamata során a vállalkozásfejlesztési szakértők felmérik az érdeklődő cégek további fejlődéssel kapcsolatos elképzeléseit és céljait. Átfogó vállalati diagnosztika keretében azonosítják a kiválasztott vállalkozások fejlesztési szükségleteit és készítenek számukra személyre szabott fejlesztési terveket. Ezt követően tapasztalt szakértők segítenek a résztvevő cégeknek szervezetük, folyamataik és pénzügyi tervezésük hatékonyabbá tételében, új termékek vagy szolgáltatások fejlesztésében, nemzetközi piacokon való megjelenésben, vagy éppen arculatuk, kommunikációjuk megújításában. Egyedi fejlesztési terveik alapján a cégeknek eszköz- és technológiafejlesztéshez kapcsolódó, vissza nem térítendő pénzügyi források igénybevételére is lehetősége nyílik.

(Bővebb információ: mmp.ifka.hu)

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2