Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke május 23-án budapesti sajtótájékoztatón ismertette a Modern Vállalkozások Programjának eredményeit, melyek, mint mondta, önmagukért beszélnek.
„Az elmúlt másfél év alatt beigazolódott, hogy a vállalkozások érdeklődnek és nyitottak a fejlődés, a digitalizáció iránt, azonban számos esetben az első lépés megtételéhez szükséges bátorítást, szakmai segítségnyújtást meg kell adnunk számukra. Ezért kulcsfontosságú tanácsadóink munkája, személyes jelenléte. A Modern Vállalkozások Programja úttörő szerepet vállalt, szemléletformáló, motiváló tevékenységével olyan kapukat nyitott ki, melyek lehetőséget nyújtanak más piaci szereplők számára a jövőben hasonló programok indításához.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azon dolgozik, hogy jövőre a szálláshelyeken futó szoftvereket bekapcsolják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerébe, ami egyszerűsítené az adminisztrációt, egyben segítené a szektor kifehérítését. A tervek szerint olyan egységes szoftverrendszert bevezetnek a szálláshelyeken, amely a bevételek mellett a vendégforgalmat is láthatóvá teszi egyszerre több hatóság számára. Az adatforgalom kölcsönös lenne, vagyis a szálláshelyek is kapnának adatokat a hatóságtól az egyes régiók, piaci szegmensek teljesítményéről.

A NAV kéri a Tisztelt Adózókat, hogy adófizetési kötelezettségüknek ne belföldi postautalványon (rózsaszín csekken) tegyenek eleget, tekintettel arra, hogy ezen fizetési mód nem tartozik az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott lehetséges adófizetési módok közé, illetve az az adó megfizetésére nem alkalmas.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké) 13. § (2) bekezdése kötelezővé tette a törzstőke felemelését legalább 3 millió Ft-ra azon korlátolt felelősségű társaságok számára, amelyek törzstőkéje nem érte el ezt az értéket.

A taggyűlés a törzstőke felemelése helyett dönthetett a társaság átalakulásáról, vagy  megszüntetéséről is. A döntést (taggyűlési határozatot) 2017. március 15. napjáig kellett meghozni, a változásbejegyzési kérelmeket pedig 2017. április 14-ig, átalakulás esetén a második közzétételt követő 30 nap eltelte után – kellett a cégbíróságra benyújtani.

Mi történik azzal a korlátolt felelősségű társasággal, amelynek törzstőkéje (jegyzett tőkéje) nem éri el a minimális 3 millió Ft-ot?

Mellékletek:
Download this file (KFT. tájékoztatás.pdf)KFT. tájékoztatás.pdf

Az MKIK GVI negyedéves vállalati konjunktúra felmérésében 400 cégvezető véleményét kérdezzük a cégük üzleti helyzetéről és kilátásairól. A 2017. áprilisi adatfelvétele szerint Magyarországon az üzleti bizalom szintje az előző negyedévben tapasztalthoz képest jelentősen csökkent: a GVI Konjunktúramutató a januári 31 pontról 21 pontra esett vissza. A cikk folytatása az MKIK GVI honlapján.

Rendezvénynaptár

Május 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Kamarai Videók

Várható események

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók