Minden eddiginél többen döntöttek úgy a Hírös Hét fesztivál csütörtöki napján, hogy az estét a hagyományos jótékonysági rendezvényen töltik. Közel 600-an foglaltak helyet a Városháza előtti téren a terített asztalok mellett, hogy részesei legyenek a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által kilenc évvel ezelőtt életre hívott Hírös Vacsorának.

A jótékonysági vacsoraest bevételéből a szakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó, azonban szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat támogatja a köztestület.

A 2009-ben megálmodott rendezvény a kezdetektől sikeres, és országos szinten páratlan, egyedi kezdeményezés!

Már az első pillanatban a nemes ügy mellé állt a Tanyacsárda Kft. A szakácsok az idei rendezvényen is egész este azon fáradoztak, hogy ízletes ételek kerüljenek a vendégek tányérjaiba.
Kétféle menüből lehet választani:
Faszénparázson sült sertésflekken és jércemell volt vegyes salátával, zöldséges rizzsel, illetve vörösboros marhapörkölt tarhonyával és vegyes salátával. Mindkét ételhez járt egy pohár fröccs vagy ásványvíz.

A IX. Hírös Vacsora főtámogatója volt az idén is Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Ebben az évben, mint ahogyan korábban is, a jótékonyság érdekében levélben szólította meg az iparkamara Kecskemét és környékének vállalkozóit, intézményeinek vezetőit, hogy vacsorajegyek vásárlásával járuljanak hozzá a kamarai kezdeményezés sikeréhez. A bevétel a jól tanuló, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat segíti. 2009-től eddig összesen 57 tanulót tudott segíteni a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

A tanulmányi támogatásokat a kamara a decemberi ünnepi küldöttgyűlés alkalmával adja át a kecskeméti szakgimnáziumok, szakközépiskolák és szakiskolák által javasolt diákok számára.

Minden segítő szándékú vendégünknek ezúton mond köszönetet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése!


Rendezvénynaptár

Április 2018
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó