Nagy sikerrel zárult a XI. Szakma Sztár Fesztivál

Április 25-én véget ért a XI. Szakma Sztár Fesztivál, ahol 236 tanuló mérhette össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a SkillsHungary nemzeti döntőben és bemutatón. A záróünnepség keretében 43 szakmában hirdették ki az első 3 helyezettet.

Kiemelkedő Bács megyei sikerek a Szakma Sztár Fesztiválon!

Kihirdették a XI. Szakma Kiváló Tanulója Verseny, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2018. évi döntőjének győzteseit. Megyénkből 18 tanuló jutott be az április 23-a és 25-e között megrendezett országos döntőbe.

Közülük 10 diák dobogós helyezést ért el.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége szívből gratulál a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak az elért kiváló eredményekhez!

Megjelentek a 2018.09.01-től hatályos kerettantervek

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán elérhetőek az új szakgimnáziumi képzéshez kapcsolódó kerettantervek az alábbi szakképesítésekre vonatkozóan:

Szakképzéssel kapcsolatos hatályos törvények, rendeletek
A szakképzéssel kapcsolatos jogszabályok az alábbi linkekről tölthetők le:

Általános iskolások pályaválasztása 2017

A mellékelt tanulmány a pályaválasztás előtt álló, hetedik osztályos általános iskolás tanulók továbbtanulás és szakmaválasztás iránti érdeklődését vizsgálja.

Rendezvénynaptár

Május 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó