A digitális közösségi alkotóműhelyek segítik a szakképzés megújítását

A digitális közösségi alkotóműhelyek segítik a hazai szakképzés megújítását. A szakképzési rendszer fejlődésének egyik alappillére az eszközök fejlesztése és a környezet fejlődése. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen környezetben tanulnak a gyermekek, és az sem mindegy, hogy milyen eszközökkel oktatják őket.
A Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium digitális közösségi alkotóműhelyének átadó ünnepségén mondta ezt Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

A szakképzés 4.0 stratégia kijelöli azokat az irányokat, amelyek a jövő szakképzését jelentik - fogalmazott, majd hozzátette, hogy a szakképzés megerősítése lényeges. Elmondta, hogy fél éven belül az országban mintegy negyven digitális közösségi alkotóműhely fog működni. Elindult egy folyamat, amely nemcsak eszköz, hanem lehetőség is a szakképzés megújítására. Ez azonban egy apró szelete a megújításnak, van még mit tenni, de az utat elkezdtük, azon végig kell menni - fogalmazott Pölöskei Gáborné. Kitért arra is, hogy a közösségi műhelyekben a készségeket és a képességeket úgy oktatják, hogy a gyermekek észre sem veszik, hogy tanulnak. A műhelyekben úgy lehet oktatni, hogy a szakmáknak a jelentőségét egyre jobban hangsúlyozzák, és nem tantárgyakban, hanem a szakmáknak az elsajátításában gondolkodnak. Hozzáfűzte, hogy ehhez kell a kreativitás, a problémamegoldó képesség, az érzelmi intelligencia, az együttgondolkodás és az egymásra figyelés. Ezek azonban mind megteremtődnek a digitális közösségi alkotóműhelyekben. Beszélt arról is, hogy ezek a műhelyek a tehetséggondozásban és a felzárkóztatásban is segítenek. A tehetséggondozásban azért, mert a gyermekek olyan eszközökkel dolgozhatnak, amelyekkel máshol nem, a felzárkóztatásban pedig azért, mert fenn tudja tartani az érdeklődést a gyermekben.
A digitális közösségi alkotóműhelyekben tehát más módszertannal más tartalmakat tanítanak, a gyermekek kreativitására és a közösségben gondolkodásra épít. Ezeknek a műhelyeknek a pályaorientációban is fontos szerepe lesz.

Forrás: MTI

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2