A játszótéri eszközök biztonságos állapotának fenntartása nemcsak erkölcsi felelősség, hanem jogszabályban meghatározott kötelezettség is. Az előírások az önkormányzati és intézményi játszóterek mellett a vendéglátóhelyek, szálláshelyek és más vállalkozások által üzemeltetett, nem kizárólag családi használatú játszóeszközökre is vonatkoznak.
A játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet alapján az üzemeltetőnek gondoskodnia kell az eszközök rendszeres ellenőrzéséről, karbantartásáról és szükség szerinti javításáról. Az időszakos ellenőrzést háromévente kijelölt szervezettel kell elvégeztetni, az ellenőrzésekről, karbantartásokról és javításokról pedig megfelelő nyilvántartást és dokumentációt kell vezetni.
A fogyasztóvédelmi hatóság rendszeresen vizsgálja e kötelezettségek teljesítését. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közleménye szerint 2024-ben a kormányhivatalok 483 játszótéren összesen 3 538 játszótéri eszközt ellenőriztek. A játszóterek 29 százalékánál, az ellenőrzött eszközök 24 százalékánál állapítottak meg jogsértést. A feltárt szabálytalanságok miatt összesen 22 050 000 forint bírságot szabtak ki. Indokolt esetben az eszközök használatát is megtiltották mindaddig, amíg az üzemeltető nem gondoskodott a hibák elhárításáról.
Az ellenőrzések során kiemelten vizsgálják az előírt nyilvántartások és az intézkedéseket igazoló dokumentumok meglétét, az időszakos ellenőrzési kötelezettség teljesítését, valamint a szükséges tájékoztató jelölések elhelyezését. A sérült, elhasználódott vagy más okból veszélyessé vált eszköz használatát a javításig vagy cseréig meg kell akadályozni.
Felhívjuk ezért az önkormányzatok, intézmények, vendéglátóhelyek, szálláshelyek és más érintett vállalkozások figyelmét, hogy vizsgálják felül játszótéri eszközeik állapotát, dokumentációját és az időszakos ellenőrzések érvényességét. A szabályok betartása nem pusztán a hatósági szankciók elkerülését szolgálja: elsődleges célja a gyermekbalesetek megelőzése és a biztonságos használat feltételeinek megteremtése.







