Országos kamarai program segíti a kkv-kat a fogyasztóvédelem és az ügyfélpanasz-kezelés területén
Elindult az OVK-TÁR, azaz az Országos vállalkozói munkacsoport-hálózat és kamarai workshop-program, amelynek célja, hogy gyakorlatorientált, gyorsan alkalmazható megoldásokkal erősítse a kis- és középvállalkozások fogyasztóvédelmi jogszabályi megfelelését és ügyfélpanasz-kezelési gyakorlatát.
Dél-alföldi Innovációs Díj 2026. évi pályázati kiírása
A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége, együttműködve a régió három kereskedelmi és iparkamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád vármegyék kereskedelmi és iparkamarái) és a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesülettel, 2026. évben, tizenhetedik alkalommal is pályázatot hirdet a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három vármegye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.
eÁFA - Az áfabevallás más utakon – kiemelt érdeklődés a kamarai rendezvényen
Az online Számla rendszer változásai, az áfabevallás megújulása, vagyis az eÁFA rendszer, valamint a könyvelés digitalizációja került fókuszba a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara április 22-i rendezvényén. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Programjának keretében megvalósult, díjmentes tájékoztatóhoz az ország minden területéről több mint 200-an csatlakoztak, túlnyomó többségben online formában.
Válogatás Patkós László alkotásaiból
Új kiállítás látható a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara emeleti folyosóján. A Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola és a Kodály Iskola tanára, Patkós László elsősorban rézkarcokat, anyagnyomatokat készít. Munkái a nyomatkészítés hagyományos szabályai szerint születnek, amelyeken a felületek, faktúrák a meghatározóak.













