A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Díjbizottsága az elért szakmai sikerekért 2019-ben is elismerésekben részesített több vállalkozást és kiváló szakembert. A díjak átadására a december 10-i küldöttgyűlésen került sor.

Az ünnepi alkalom kezdetén muzsika köszöntötte a díjazottakat és az idén 25 éves Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát is, majd egy rendhagyó, ám annál különlegesebb prezentáció következett.

A közelmúltban Kínában megrendezett robotika világbajnokság 5-6. helyezett csapata mutatkozott be. Az ifjú kiválóságok a Bányai Júlia Gimnázium 5. osztályos tanulói. Hazánkat ők képviselték, és egyedüli európaiként jutottak be a legjobb kilenc közé. Támogatásoknak köszönhették a RoboRAVE nemzetközi versenyen való megmérettetés páratlan lehetőségét. Többek között a kamara is mecénása volt a robotika csapatnak.

Az ünnepi küldöttgyűlésen a kamara vezetése átnyújtotta az arra érdemeseknek a kitüntető díjakat, valamint az Elnöki Dicsérő Okleveleket. A lista a mellékletben olvasható.

A hagyományoknak megfelelően ezúton kaptak tanulmányi támogatást a szakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó, ám szociálisan hátrányos helyzetű tanulók a 11. jótékonysági Hírös Vacsora bevételéből.

A küldöttgyűlést a jubiláló kamara 25. születésnapi tortájának megszegése zárta.

 

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2