„Bár megbukhatnék táborozásból!” A kamarai Szaki Tábor sikere

Valós tudás birtokában meghozni a jó döntést, azaz életpályát, szakmát választani. Ebben hivatott segíteni a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara harmadik éve futó, sikeres Szaki Tábora. A nyári vakáció kezdetén a kétszer egy hetes napközi táborozás most is „teltházas” volt. 25-25 hetedik osztályt végzett tanuló vállalkozott arra, hogy minél több szakmát megismerjen.

 

Élményközpontú foglalkozásokat álmodott meg a kamara pályaorientációs tanácsadója, Bársony István. Lelkes elhivatottsággal, a szüntelen megújulás fontosságát szem előtt tartva és alkalmazkodva a kor kihívásaihoz ezúttal is sikeres táborokat tudott szervezni. Ebben segítségére volt két szakképzési tanácsadó munkatársa: Bugarszkiné Szőke Hajnalka és Gál Kata. A tábori öt munkanap délelőttjeit egy-egy középiskolai tanműhelyben töltötték a gyerekek, délután pedig az iskolákhoz kapcsolódó gyakorlati képzőhelyeken, gazdálkodó szervezeteknél: a TESCO hipermarketben, az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft-nél., a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft.-nél, valamint a Mercedes-Benz Academy Kecskemét Oktatási Központban.
Mind a két turnusban érdeklődők voltak a diákok. Fegyelmezetten végig dolgozták az egész napot. A Szaki Tábor ugyanis nem egy szabadidős tábor, itt a nap aktívan, munkával telik. Az első turnusban azt kérték a gyerekek, hogy buktassák meg őket táborozásból, mert szeretnének jönni a következő héten is.

Ezt a legszívesebben meg is tettem volna, hogy újra táboroztathassam őket. Kicsit nehéz elengedni őket. A legtöbbjüket ismerem, hiszen sokuk részt vett már valamelyik kamarai pályaorientációs tevékenységben: rendhagyó technika órán, osztályfőnöki órán, a Szakma Sztár látogatáson vagy tavaly ősszel a EuroSkills versenyen. A Szaki Tábor végére egy nagyon kiváló csapat kovácsolódik össze.

– fogalmazott Bársony István.

A táborozók által kitöltött kérdőívekből sok értékes információ kiderül. Volt, aki úgy érkezett, hogy nem tudta, milyen hivatás felé orientálódik majd a következő tanévben, az ötödik nap végére azonban megfogalmazódott benne az elképzelés. Volt olyan is, akiben a táborozás hatására született meg a B terv a szakmaválasztást illetően, vagy éppen az érlelődött meg benne, hogy már biztosan tudja, mely szakmák nem jöhetnek számításba. Többek számára most lett egyértelmű, hogy miken fog elgondolkodni, és olyan is akadt, akinél ez a tábor erősített rá arra, hogy a korábban már megszületett elképzelése jó döntés volt.

Egy hét elegendő ahhoz, hogy egy zseniálisan összetartó, szenzációs, jó csapat alakuljon ki. Nagyon sokat nevetünk. Szeretem azt, ahogy kellő komolysággal dolgoznak a számukra új és sokszor veszélyes eszközökkel, szerszámokkal. Olyan helyeken vagyunk, ahol komoly munkavédelmi szabályokat kell betartani. Nagy felelősségtudattal veszik ezeket. Nyitottak a diákok mindenre. A legfontosabb számomra, hogy alkothatnak, hogy megismerhetnek új anyagokat, új szerszámokat. A tábor több mindent pótol a gyerekek életében; mindazt, ami által egy-egy szakma felé tudnak orientálódni. A felmérésekből kiderül számunkra, hogy a tanulók a rendhagyó technika órák és a szaki tábor hatására választanak valamilyen szakmát. Követjük ugyanis a gyerekek életét és ezáltal látjuk a munkánk, a kamara törekvésének eredményességét.

– mondta el véleményét Bársony István pályaorientációs tanácsadó.

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2