Széchenyi Kártya Program hosszabbítás - ITM-KAVOSZ sajtóközlemény

A vállalkozások igényeire tekintettel meghosszabbodtak a Széchenyi-kártya program állami támogatású, kedvezményes feltételrendszerű, alacsony kamatozású, gyorsan elérhető hitelkonstrukciói, így a vállalkozások továbbra is akár nulla százalékos kamattal juthatnak hitelhez.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020. december 17-én az MTI-nek küldött közleményében ismertette a kormány döntését, amelynek értelmében a Széchenyi-kártya program kríziskonstrukciói folyamatosan igényelhetők maradnak 2021. első fél évében is.


Idézik György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt, aki kijelentette: "a koronavírus-járvány idején kialakult gazdasági helyzetben kiemelten támogatja a kormány a vállalkozásokat, mert ők biztosítanak munkát és megélhetést a magyarok számára. A Széchenyi-kártya program májusban bevezetett válságkonstrukcióit igénylő vállalkozások összesen közel 220 ezer főt foglalkoztatnak, és a program segítséget nyújt az érintett vállalkozásoknak a munkahelyek megtartásában és létesítésében. Ezért fontosnak tartjuk a program folytatását" - mondta.
Hozzátette, a Széchenyi Kártya Program a koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági helyzetben a kormány egyik fontos gazdaságfejlesztést szolgáló eszköze, amely igazodik a vállalkozások változó finanszírozási igényeihez.
A kormány a hitelekhez változatlan mértékű állami támogatást biztosít kamat-, kezelési költség-, kezességi díjtámogatás, illetve adott konstrukció esetén egyéb költségtámogatás formájában annak érdekében, hogy a járvány elhúzódásával a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások továbbra is a finanszírozási igényeiknek megfelelő forráshoz jussanak.

Krisán László, a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a vállalkozók visszajelzései alapján úgy látja, hogy az újonnan bevezetett konstrukciók a vállalkozói igényekre megfelelő választ nyújtanak, hiszen országosan kiemelt az érdeklődés. A mikro-, kis és közepes méretű vállalkozások kevesebb mint hét hónap alatt, közel 28 ezer hitelkérelmet nyújtottak be, összesen 874 milliárd forint hitelösszegben.

A program hitelei iránt a legnagyobb érdeklődés a mikrovállalkozások részéről érkezett, a befogadott ügyletek közel 80 százaléka kapcsolódik hozzájuk. Az igénybe vett SZKP hitelek túlnyomó része likviditási-finanszírozási célokat szolgál, de megfigyelhető a beruházások finanszírozására irányuló kérelmek emelkedő száma is. A beruházások támogatásának azért is van nagy jelentősége, mert amely vállalkozások jól időzített fejlesztésekkel növelik hatékonyságukat, győztesen tudnak kijönni a járvány okozta helyzetből - tette hozzá a vezérigazgató.

A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként 2020 májusában vezették be az új Széchenyi-kártya folyószámlahitel plusz, a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, a Széchenyi likviditási hitel, a Széchenyi beruházási hitel plusz és az Agrár Széchenyi-kártya plusz termékeket, melyek 2020 szeptemberében kiegészültek a Széchenyi turisztikai kártya, valamint az Agrár Széchenyi beruházási hitel plusz konstrukciókkal.

A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukcióinak legnagyobb kihelyezője a területi kamarák között a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A 2020-as adatok szerint országosan 17 ezer ügyletet valósítottak meg a kereskedelmi és iparkamarák. Ez 423 milliárd forintot tesz ki, ennyi került kihelyezésre a gazdaságba. Ez azt jelenti, hogy 2020-ban átlagosan mintegy 25 millió forint értékű hitelt igényeltek a vállalkozások. A befogadott ügyletekből 2117-et a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valósított meg a tavalyi évben.

Bács-Kiskun megyében 4 helyen, mind a 4 kamarai irodában lehet igényelni Széchenyi Kártyát az ügyfélszolgálatok teljes nyitvatartási idejében. A nagy tapasztalattal rendelkező munkatársak gyors és hatékony ügyintézést garantálnak.

Elérhetőségeink:
KECSKEMÉTI Ügyfélszolgálati Iroda
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Tel.: +36 (76) 501-502, 501-503
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

BAJAI Ügyfélszolgálati Iroda
6500 Baja, Tóth Kálmán u. 11/B.
Tel./fax: +36 (79) 520-400
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

KALOCSAI Ügyfélszolgálati Iroda
6300 Kalocsa, Búzapiac tér 10.
Tel./fax: +36 (78) 566-220
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

KISKUNHALASI Ügyfélszolgálati Iroda
6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 31.
Tel./fax: +36 (77) 528-896
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


Rendezvénynaptár

Február 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó