Az építőipari beruházások klímavédelemmel összefüggő engedélyeztetése

Olvasási idő: 5 perc

Miért?

Klímaváltozás – háború – infláció és egyéb hívószavak, melyek szinte minden pillanatban keményen megütnek a médiából minket, mint a társadalom alkotó elemeit. Mit kezdjünk ezekkel? Hallgatjuk és várjuk a változást, mi mást tehetünk? Az infláció és a háború ellen nem sokat tehetünk, de a klímaváltozás terén más a helyzet, bár ebből a szempontból kicsiny lénynek érezzük önmagunkat, de mégis érezzük, hogy ezen a téren azért tudunk változtatni. Képesek vagyunk beavatkozni a magunk mikrokörnyezetébe, és ekkor mi is azonnal látjuk a változást. Így tehát ehhez a témához kapcsolódhatunk leginkább.

Mi a digitális szemét és hogyan csökkentsük?

Talán nem is gondolnánk, hogy a különböző oldalakra feltöltött irdatlan mennyiségű adat, a fényképeink vagy a rengeteg kéretlen e-mail közvetve hozzájárul a klímaváltozáshoz. 
A digitális környezetszennyezés egyre égetőbb probléma napjainkban. Lényege, hogy az internetre feltöltött adatoknak tárhelyet biztosító szerverek működtetése szén-dioxid-kibocsátással, valamint többnyire még fosszilis energiafogyasztással jár, így fokozva a klímaváltozást.

Környezetbarát energia és ínyenc fűszer is lehet a kidobott karácsonyfákból

Vízkereszt elmúltával egyre többen válnak meg a karácsonyfájuktól. Budapesten újrahasznosítják az ünnep központi szimbólumát, környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő a magas fűtőértékű tűlevelűekből, az Egyesült Királyságban pedig többen meg is eszik a fa bizonyos részeit. A brit séfek szívesen felhasználják főzéshez, sütéshez az illatos és fűszeres tűleveleket. Hazánkban a karácsonyfák „kihelyezési dömpingje” január 6-a után kezdődött, és várhatóan egy-másfél hónapig tart majd.

Fenntarthatósági jelentés, mint a vállalatok új feladata

Olvasási idő: 5 perc

Mennyit ér egy vállalat?

Kezdhetjük a cikkünket ezzel a kérdéssel. A válasz több szempontból megközelíthető, például azzal, hogy számviteli vagy tőzsdei értékkel. Ez igaz, de ezen felül mi az, ami a közeli jövőről szól és ez alapján határozza meg egy vállalat értékét? A kockázatokat figyelembe véve biztosan van más szempont is, ami a klímaváltozás, a gazdasági és az energiaválság idejében figyelembe vehető.

Légzsákból hasznos termék - egy különleges hazai brand hétköznapjai

Kovács Balázs és Kovács-Sárándy Viktória négy évvel ezelőtt jelent meg lapunk hasábjain (Zöld Ipar Magazin) először, amikor a Kovács-család autóbontójában készítettünk riportot Budapesten. Az autóroncsok újrahasznosításáról folytatott beszélgetés közben újszerű, addig még nem látott táskákra lettem figyelmes a cég irodájában. A légzsákból táskát brand azóta igencsak kinőtte magát, új modelljeik mellett kabátokat is elkezdtek gyártani. A kis szériás trendteremtés mellett a fő feladatkör azonban természetesen a roncsautó feldolgozás – mindkettőről beszélgettünk 2022 szeptemberében Kovács Balázzsal.

Rendezvénynaptár

Január 2023
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2