Gazdasági Ablak

Megjelent a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Ablak című 4 oldalas gazdasági melléklete a Petőfi Népe napilapban. Sajtótermékünk pdf formátumban a mellékletben olvasható.


A főbb témákból:

Gyorsítópálya 587 milliárddal / György László államtitkár az évtized fejlődését meghatározó projektekről beszélt
Jó döntés volt tavaly decemberben beruházni / A családi vállalkozás a fejlesztéshez a Széchenyi Kártya egyik konstrukcióját vette igénybe
In memoriam Pintye László (1954-2021) / Elhangzott 2021. május 4-én a Kecskeméti Köztemetőben
Évtizedek alatt összekovácsolta a dolgozókat / Útszéli csárdából országosan ismert és elismert vendéglátóhely lett a Kígyósi Csárda
Kamarai workshopok / A járvány miatt megugrott az online vásárlás
A Metalconstruct Zrt. május elején volt 70 éves / A válság során derült ki sok európai partner számára, hogy Kína túl messze van
Új képvisetvezetők / Bizalommal fordulhatnak hozzájuk
Vállalkozói Mentorprogram indul / Már most érdemes jelezni a részvételi szándékot a megyei kereskedelmi és iparkamaránál


Továbbra is várjuk az újsággal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.


demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

Június 2025
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2