Gazdasági Ablak

Megjelent a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Ablak című 4 oldalas gazdasági melléklete a Petőfi Népe napilapban. Sajtótermékünk pdf formátumban a mellékletben olvasható.

A főbb témákból:

Támogatták a régi-új elnököt / Egy új korszak kihívásaira kell válaszolniuk a kereskedelmi és iparkamara vezetőinek
Pályaválasztási kérdésekről esett szó az online előadáson /
A szakember elmondta, hogyan lehet kommunikálni a Z generáció diákjaival
Megválasztották a kamarai szervezet vezetőit
A digitalizáció a jövő útja a cégek számára /
Tizenötezer vállalkozásnak segítettek
Új Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukció /
Az agrárvállalkozók mindössze 0,5 százalékos kamattal vehetnek fel kölcsönt
A nullaszázalékos konstrukció elérhető
Azonnal értesülhet a vállalkozó /
Applikáció segíti az aktuális pályázatokat kereső cégeket
Kézikönyvvel segítik a női vállalkozókat /
Saját cégeiken keresztül látják a vidék problémáit, egymást inspirálják a megoldáskeresésben

Továbbra is várjuk az újsággal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.


demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

Június 2025
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2