(8. rész)
Sokszor eszembe jut általános iskolai tanárom gyakran használt mondása: „mi magyarok hajlamosabbak vagyunk más népekhez képest az új dolgokkal szemben fenntartással lenni”. Hosszan magyarázta e tételét a jó tanár úr, amire sajnos már kevésbé emlékszem és untatni sem akarnám az olvasót…
A GDPR ezt idézte fel bennem, ami szinte villámcsapásként remegtette meg az érintettek békés, nyugodt hétköznapjait. Mint mikor a hangyabolyba kavics hullik és az amúgy is örökmozgó szorgoskodók most még intenzívebbek, talán kissé idegesebbek, de az biztos, hogy a vibrálás tapintható. Mi, akik érintettjei vagyunk ennek az európai határozatnak, talán kissé kényelmesen, amolyan Pató Pál úr módon készülődtünk a megfellebbezhetetlen hatályosulásra. Mint amikor a karmester felemeli a pálcáját és a zenészek figyelme és tekintete már csak a mozdulatot várja, hogy megszólalhasson a zene, mi is hasonlóan lendültünk neki a vállalkozóinkat érintő jogszabály és annak várható hatásainak a megismertetéséhez.
Pár nappal ezelőtt egy 18 főt számláló vállalkozásnál jártam, ahol a mindenes adminisztrátor nekem szegezte a kérdést:
- Szerinted mit kezdjek én most ezzel az új adatvédelemmel? Még magát a mozaikszót sem értem, nemhogy a tartalmát, meg aztán még van valami információs törvény is.
Meglepett a kérdés, nem számítottam rá és nem bántam, hogy némi ismerettel rendelkezem és a kérdezőhöz képest komoly helyzeti előnyben vagyok. Neki is duráltam magam a kérdés komolyságának megfelelően, hogy hozzákezdjek a válaszhoz, de mielőtt megtehettem volna, a beszélgetőtársam indulatosabb hangot ütött meg és emeltebb hangon hozzátette:
- Megint egy dolog, amiért majd büntethetnek minket! Valaki biztos jól jár, mi meg csak gürcölhetünk tovább.
Az ötödik X-ét meghaladó hölgy kerek, húsos arca az indulattól határozott vörös színre váltott és az orrán a csinos szemüveg, mintha csak vissza akarná adni a benne fortyogó indulatot, melyet a téma ismeretlensége idézett elő, le s föl ugrándozott. Vékony, dohányos ujjai bele-beletúrtak őszülő fürtjeibe és ettől még inkább nyomatékot adott, hogy számára ismeretlen terület, valami megmagyarázhatatlan borzalom.
Mikor végre a hevesebb levegővétele csillapodott és még inkább kérdőn nézett rám, várva, hogy mondandóm gyújtson fényt számára e téma labirintusában, hosszan fújta ki a levegőt. Talán 10 perc is eltelt, míg a főbb gondolatokat, a személyes adatvédelmet, a cég adatainak a védelmét, azok helyes használatát igyekeztem láttatni, mikor újra megszólalt. Az asztalra támaszkodó tenyerébe fektette arcát, és mint aki már mindent feladott, de most mégis a továbbélést jelentő szalmaszálat megragadva egy mosoly suhant át az arcán, a következőket mondta:
- Jobb lenne, ha Te jönnél ide foglalkozni ezzel, mert ez nekem még mindig nagyon bonyolultnak tűnik. De ha igaz, hogy az én dolgaimat is megvédem másoktól és mások is képesek lesznek a saját adataik védelmére és még össze is hangol minket ez az általam átkozottnak hitt jogi csűrcsavar, és én ezt még meg is tudom tanulni, és még meg sem büntetnek, akkor már mégsem annyira átok ez és még áldás is lehet belőle.
Amikor elköszöntünk – mintha huncut cinkosai lennénk egymásnak – rám kacsintott, aztán a jobb kezét maga előtt felemelve csettintett és a mutatóujját jó magasra tartva határozottan annyit jegyzett meg:
- Mégiscsak elmegyek Hozzátok és megpróbálkozom ennek a valaminek a megtanulásával!
Kapás Eszter
tanulószerződéses tanácsadó
Kapcsolódó cikkek:
3. Hétköznapi hiány(a)szakma …a szoknya, a nadrág és a varrótű
7. Családi asztal, közös asztal
9. Mit ér a szakma, ha lélek is van benne…
