Hétköznapi hiány(a)szakma …a szoknya, a nadrág és a varrótű

(3. rész)

Soha nem gondoltam volna, hogy egy könnyed délutáni barátnői beszélgetés milyen messzire képes eljutni.
Pár nappal ezelőtt egy kis tipikus női csevegésre hívott a barátnőm, amelynek apropója különösebben nem volt.

Kecskemét egyik közkedvelt kávézójának teraszán ültünk le és a szokásos kapucsínó kakaóporral adta a beszélgetésünk hangulatát. Bevallom, szeretem nézni a különböző formákat a tejhabon, s mindig lenyűgöz a szimpla vagy dupla kávéhoz képest ez az új divattá lett élénkítő ital.
Mint általában ilyenkor, a szokásos kérdéseken túl mesélte el a barátnőm, hogy hogyan járt. Mindig is tudtam róla, hogy rendkívül kreatív és ez a kreativitása a főzéstől a ruhakészítésig széles spektrumon mozog. Amikor nekikezdett a sztorijához, fel sem vetődött bennem, hogy ez érinteni fogja a jelenlegi munkámat. Teljesen spontán kezdte el mesélni a varrás történetét, először azt hittem, szokásos családi kézimunkáról van szó.
Akkor kezdtem meglepődni, amikor arról beszélt, hogy közkedvelt varrógépe, amely legalább 20 éves, tönkrement, ahogyan ő mondta:
  - Az alsó hurkot a tű nem fűzte át az anyagon.
Elmondása szerint innen indult a kálváriája, varrógépszerelőt kezdett keresni. Közel 2 hétbe került, mire rátalált a Mesterre. Először meglepődött, mert a Mester mondta, hogy elmegy a gépért, ne vigye sehova.
Így is lett. Egy közel 70 éves idős úr jelent meg a lakásán, udvariasan, előzékenyen, a régi idők hangulatát idézően nézegette a nem éppen fiatal „beteget”. A sildes sapka alól – vagy ahogy régen és talán ma is jelölik – a smici alól az élet ekéje által szántott mély barázdák fogták keretbe a lelkes, a szakma tudásától meggazdagodott, tapasztalt tekintetet. Még a vastag műanyag – vagy ahogy sokszor jelöltük: SZTK keretes – szemüveg is illett a kockás inghez, melynek felső zsebében nem cifra golyóstoll, hanem aprócska finom csavarhúzókészlet lapult.
A barátnőm olyan lelkesen mesélte a történetet, hogy teljesen kíváncsivá tett, merrefelé fordult a váratlan találkozás iránya. Aztán csak folytatta és látszott rajta, hogy komoly hatást váltott ki benne a varrógép által keltett casus belli.
Megkérdezte tőle:
  - Na, és a segéd, vagy a tanuló hol marad?
A mester lebiggyesztette az ajkát, még a szemüvegét is értő gonddal megigazította, hiszen pontosan tudta: fontos dolgot fog most mondani. Ahogyan mondani szokták, adjuk meg a kellő tiszteletet annak, amiről beszélünk, vagy amit mondani akarunk, még akkor is, ha néha nem akarja érteni a világ. Itt azonban most másról van szó. Az idős ember dús szemöldöke egészen a vastag, olcsó SZTK keret fölé futott, és belenyugvó hangsúllyal, egyetlen szóval válaszolt:
  - Nincsen.
Amikor ezt a szót kimondta, olyan volt a hangsúlya, mintha örökre lemondott volna arról, ami az övé, ami őt éltette, és ami őt igazi mesterré tette: A SZAKMA.
(Ahogyan ezt a barátnőm mesélte nekem, éreztem a hangján, megérintette az idős ember. Megérintette a kora, és az a téma, amiről beszélt, ami az élete része, amelynek követőjét nem látja.)
Aztán a kérdésére adott válasza után újra régi, magabiztos, lelkes tekintetű szakivá lett. Először csak nézegette és hallgatta, hogy miként következett be a baj a géppel, majd megérintette, aztán szakavatott kézzel megfogta és indult vele az ajtó felé.
Mielőtt otthagyta volna a barátnőmet a gondolataival, nem lemondóan, de tényként megjegyezte:
  - Olyan vagyok már, mint a dinoszauruszok. Csak engem nem a jég veszejt el, hanem a modern idők feltartóztathatatlan világa…
Noha mindig lesznek olyanok, akik szabnak, varrnak és mindig kellenek olyanok, akik az elromlott varrógépeket megjavítják, a tompa ollókat megélezik!
A szaki megemelte a smici szélét a sildnél fogva, aztán csak annyit mondott:
  - Pár nap és hozom a kicsikét.
Már csak a „kezit csókolom” semmibe vesző köszönése maradt, meg a téma, amit maga után hagyott…

Lassan a kapucsínó is elfogyott. A barátnőmmel való beszélgetésünk is a végére ért, de a téma, hogy egy szoknya, egy nadrág varrása, amelynek kapcsán eltört a varrótű, milyen aktuális témát hozott fel, ezen magam is meglepődtem.
Talán bevallhatom, szeretem az ilyen idős szakembereket, akikből sugárzik a munkájuk iránti tisztelet.

 

Kapás Eszter

szakképzési tanácsadó

 

Kapcsolódó cikkek:

1. Szakképzés, de hogyan?

2. „Nincs új a nap alatt…”

4. A csöpögő csap bosszúja

5. A tradíció örök

6. A sport varázsa…

7. Családi asztal, közös asztal

8. GDPR - Átok vagy áldás?

9. Mit ér a szakma, ha lélek is van benne…

 


Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

jNews Module



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó