Tájékoztatjuk, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában, valamint a bajai, kalocsai és kiskunhalasi ügyfélszolgálati irodáiban a szájmaszk használata kötelező!

Kérjük, hogy vegyék igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket és a lehetőségekhez mérten tartsák egymás között a másfél méteres távolságot!
{modal}Click here!{/modal}

Régi és új OKJ - szakmák "átfordítása"

A 2019. szeptember 30-án megjelent új Országos Képzési Jegyzék teljesen átalakítja a középfokú szakmai oktatást. Elsődleges cél a szakmakínálat szűkítése volt, az alapszakképesítéseket pedig kizárólag iskolarendszerben lehet majd oktatni.
A szakképesítések vonatkozásában újdonság, hogy vannak, melyeknek az elnevezése, van, melyeknek a tartalma is megváltozott, továbbá vannak új szakképesítések is az OKJ-ban.

Egységesség a békéltető testületek működésében

A fogyasztók és a vállalkozások vitás ügyeinek, panaszainak gyors, ingyenes, bírósági eljáráson kívüli rendezését látja el a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület immár 20 éve. Az elmúlt két évtized alatt mindig összhang mutatkozott a kamara vezetése és a testület között. Ez most is megnyilvánult, mégpedig akkor, amikor a Békéltető Testület vezetése a fogyasztóvédelemről szóló törvény módosításával kapcsolatos javaslatait a kamarai vezetők: Gaál József elnök és Sipos Zsolt titkár támogatásával juttatta el a döntéshozók felé.

Nincs utánpótlás: ha ez így megy tovább, újabb magyar ágazat dőlhet be

A fizikai munkaköröket érintő szakemberhiány óriási probléma. Nem kivétel ez alól az autószerelő mesterség sem. Ezt erősítette meg Tasi László kecskeméti szakember, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozatának alelnöke. Az autószerelő mesternek kamarai munkáján keresztül nagyobb rálátása nyílik a szakmai vállalkozások sokaságára, ezért látja azt a már sokéves negatív tendenciát, miszerint a fiatalok nem szívesen kötik le magukat munkavállalóként azon a helyen, ahol kitanulták adott szakmájukat.

Ősztől kamaránkban is lehet nyelvvizsgát tenni!

A Zöld Út Nyelvvizsgaközpont akkreditációs eljárás során engedélyt kapott arra, hogy a Tomori Pál Főiskola kecskeméti képzési helyén (a kamarában) 2019 novemberétől szakmai nyelvvizsgákat szervezzen.
Bővebb tájékoztatás: https://zoldut.szie.hu/vizsgahelyek

Bővül és megújul az építőipari kkv-k támogatása

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is - mondta az innovációs és technológiai miniszter.

Rendezvénynaptár

Március 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó