A közvetített szolgáltatás és alvállalkozói teljesítmény elszámolhatósága (HIPA)
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei még a gyakorlott vállalkozások számára is komoly kihívást jelenthetnek, különösen sok bizonytalanság övezi a közvetített szolgáltatások és az alvállalkozói teljesítmények elszámolhatóságát.
A NAV egyre szigorúbban vizsgálja, hogy a levonások megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályoknak. Egy félreérthető szerződés vagy hiányos nyilvántartás jelentős adókockázatot hordozhat magában.
A kormány enyhít a feltételesen vissza nem térítendő támogatások megtartásának feltételein
Eredményes lett a vállalkozói jelzésekből kiinduló – a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által is több alkalommal megfogalmazott – javaslat a feltételesen vissza nem térítendő támogatások megtartásának feltételeivel kapcsolatban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által is képviselt kezdeményezés hatására a kormány jelentős könnyítéseket vezet be. A lépés mintegy 3000 mikro, kis- és középvállalkozást érint, amelyek közel 350 milliárd forintnyi ilyen támogatásban részesültek - jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, április 9-én.
NAV névvisszaélések
Figyelmébe ajánljuk a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményét a névvisszaélési problémákkal kapcsolatban.
A NAV nevével egyre többen élnek vissza, ám a NAV honlapján a legfontosabb információkon túl arról is beszámolnak, hogy milyen sms-ek, e-mailek küldésével próbálkoznak leggyakrabban a csalók.
Elektronikus rendszer váltja a papíralapú tb-kiskönyvet
Tájékoztatjuk, hogy a kamara korábban már kezdeményezte a papíralapú TB-kiskönyv elektronikus rendszerre történő cseréjét, és örömmel értesítelek benneteket, hogy a Belügyminisztérium 2025. április 5-i közleménye alapján most megvalósul ez a fejlesztés.