A Horizont 2020 az Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját a következő 7 évben, 2014-2020 között meghatározó program, amely minden eddiginél nagyobb, közel 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A program a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia „Innovatív Unió” elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére.

Kezdő vállalkozóként megvalósításra váró ötleteihez kellő motivációval és lelkesedéssel, de kevés tapasztalattal rendelkezik?
Szeretné elindítani vállalkozását a sikeres fejlődés útján, de tapasztalt szakember útmutatásaira lenne szükség?

A Nemzeti Innovációs Hivatal mentorálás programjában megtalálhatja kérdéseire a válaszokat!
A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: „Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása

inno portfolio logo

klaszter portfolio logo

nyitottlabor logo

Kamaránk a gazdasági kamarákról szóló törvény és alapszabálya értelmében egyik legfontosabb feladatának tekinti a gazdaság fejlesztését. Ennek érdekében – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával valamint az illetékes tárcákkal együttműködésben – felmérésekkel, adatszolgáltatásokkal, javaslatokkal veszünk részt a gazdaság működését érintő döntések, jogszabályok előkészítésében.

A megye gazdasági önkormányzataként tagjainktól és a megye vállalkozásaitól várjuk az észrevételeket, javaslatokat a gazdasági környezet alakításával kapcsolatos tevékenységünkhöz, mivel csak így - a vállalkozások megalapozott véleményét megismerve és képviselve - tudunk hatékonyan, eredményesen működni.

A gazdaságfejlesztési tevékenységünk másik elemeként tagjaink és a megye vállalkozásai számára többféle szolgáltatást nyújtunk. Ezek között a jelentősebbek a pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatás, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (korábban Magyar Szabadalmi Hivatal) együttműködve végzett iparjogvédelmi tanácsadás, a vállalatirányítási rendszerek, köztük a minőség- (ISO 9001) és környezetirányítási (ISO 14001) rendszerek bevezetésében nyújtott üzletviteli tanácsadás vagy a közbeszerzések figyelése. Kérjük, tájékozódjon további szolgáltatásainkról honlapunkon!

Gazdaságfejlesztési tevékenységünkben az elmúlt években megerősödött az innováció szerepe. A területi Kamarák az innovatív vállalkozások tevékenységét közös projektek keretében segítik elő. Az fenti - Innoportfolio - Klaszterportfolio - Nyitott labor - linkeken megtekintheti az együttműködések eredményeként elkészült portfóliókat.

 

Rendezvénynaptár

December 2019
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó