SZKTV és OSZTV 2018/2019. tanévben

A 2019. évi Szakma Kiváló Tanulója Versenyre (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre (OSZTV) az országban 65 szakképesítésben több mint 7.500 fő jelentkezett. Bács-Kiskun megyében több, mint 400 középiskolás diák szeretné megmérettetni magát a 2019. január 7-24. között lebonyolításra kerülő elődöntőkön.

 

Ezt követik majd a válogató versenyek, melyekről külön tájékoztató olvasható a Szakmasztár hivatalos oldalán.
A döntőket a „XII. Szakma Sztár Fesztiválon” Budapesten, a már ismert helyszínen, a Hungexpo területén rendezik meg 2019. március 12-14. között.

A komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 7 § (3) bekezdése szerint:
„Mentesül a vizsga vagy annak a versenykiírásban meghatározott vizsgafeladatának letétele alól az a vizsgázó, aki a szakképesítésért felelős miniszter által meghirdetett országos tanulmányi versenyen a versenykiírásban meghatározott követelményt teljesítette, és a versenykiírásban meghatározott helyezést, teljesítményt, szintet elérte.”

Forrás: www.szakmasztar.hu


Rendezvénynaptár

December 2019
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

Adószakmai nap - Baja
2020.01.13
10:00 -
Adószakmai nap - Kalocsa
2020.01.15
9:30 -
Adószakmai nap - Kiskunhalas
2020.01.22
9:30 -

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó