Fergeteges, nagyszabású, egy életre szóló élményt adó rendezvény a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntője. Mint ismert, a megmérettetés az idén április 24-e és 26-a között zajlott Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontjában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében pályaválasztás előtt álló tanulók is érkeztek a versenyre.

„Azt szeretnénk, hogy olyan szakmát tanuljanak, amelyben el is tudnak helyezkedni, s amiből jól meg is tudnak majd élni, méghozzá itt, Magyarországon” – fogalmazott a megnyitó ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az eseményen kiemelte: a jó szakma felér egy diplomával. Az idei Szakma Sztár Fesztiválon már 41 szakmában versenyezhettek a legkiválóbb tanulók, a rendezvényre 15 ezer diákot vártak, akik közül 70 százalékuk még pályaválasztás előtt áll. Hozzátette: 2007-ben, az első döntőn még csak 11 szakmából tudtak válogatni, azóta sokat lépett előre az esemény.

Idén az Euroskills és a Worldskills versenyzői is itt mutatták be tudásukat, és a fiatal szakmunkások európai versenyét, az Euroskillst jövőre Budapesten rendezik meg – mondta Dr. Parragh László.

Az MKIK elnöke tájékoztatása szerint az SZKTV verseny 3 fordulóból áll: alapszintű, területi, majd az országos vetélkedőből. Idén országosan 5255 diák indult, a második fordulóba 456-an jutottak be, míg az országos döntőbe 224 tanuló érkezett, 102 oktatási intézményt képviselve, a határon túlról is.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a megyéből 16 általános, illetve szakképző iskola mintegy 700 érdeklődő diákja jutott el a nagyszabású rendezvényre. Az egyes szakmák standján a látogató diákoknak szóló feladatokban saját maguk is kipróbálhatták tehetségüket.

A versenyt záró napon hirdették ki a X. Szakma Kiváló Tanulója Verseny, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2017. évi döntőjének győzteseit. Megyénkből 12 szakmaterületről 18 tanuló jutott be az országos döntőbe: 11 kecskeméti, 5 kiskunfélegyházi, 1 bajai és 1 kiskőrösi tanuló. Közülük 9 diák dobogós helyezést ért el.
 
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége szívből gratulál a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak az elért kiváló eredményekhez!

A dobogósok listáját a mellékletben olvashatják.

DSC00018 kicsi DSC00065 kicsi DSC09873 kicsi DSC00785 kicsi

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2