A Duna-Tisza Közi Hátság vízmegtartása és vízpótlása már hosszú évek óta napirenden lévő és megoldásra váró probléma, amely az itt élő emberek és a gazdaság számára egyre sürgetőbb feladattá vált. Intézkedések hiányában a terület a következő évtizedekben nem csak gazdálkodásra, de az élet fenntartására is alkalmatlanná válhat.

Társadalmi összefogás eredményeként 2014. május 6-án megalakult a Duna-Tisza Közi Hátság Vízpótlásáért Egyesület, amely szervezet a vízpótlás problematikájának középpontba helyezését és a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölését tűzte ki célul.
 
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezése mellé megyei önkormányzatok, intézmények, vízmű vállalatok, nagyvállalatok, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun, Csongrád, Pest megyei és Fővárosi szervezetei, illetve ugyanezen megyék kereskedelmi és iparkamarái, továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megye kereskedelmi és iparkamarája is csatlakozott.
 
A több megyére kiterjedő vízhiány megszüntetésére ez idáig számos terv készült már, azonban a megvalósulás még várat magára. Az Egyesület feladatának tekinti a társadalmi párbeszéd fenntartását, és a megfelelő koncepció mellé állva az érdemi eredmény elérését. Ennek érdekében az alábbi célokat fogalmazta meg:

- A Duna-Tisza közi hátsági vízpótlást érintő, továbbá a klímaváltozás hatásaival kapcsolatos országgyűlési, kormányzati, önkormányzati jogszabályalkotás és döntéshozatal előkészítési folyamatainak kezdeményezése, támogatása.
- A Duna-Tisza közi hátság vízmegtartása és vízpótlása érdekében társadalmi párbeszéd folytatása illetve annak előmozdítása, segítése.
- A Duna-Tisza köze vízpótlása, illetve a klímaváltozás hatásainak kérdésében ismeretterjesztő, tudományos illetve kutatói tevékenység elősegítése, szervezése, koordinálása.
- Környezettudatos, különösen víztakarékos közgondolkodás kialakítása, a felnövekvő generációk ez irányú elkötelezettségének kialakítása, fejlesztése.
- Környezeti terhelést minimalizáló, továbbá a modern vízgazdálkodási elveknek megfelelő mezőgazdasági és ipari kultúrák elterjedésének segítése.

Duna-Tisza Közi Hátság Vízpótlásáért Egyesület alapító tagjai:  
Agrogeo Kft.
Bács-Kiskun Megyei Iparszövetség
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
BÁCSVÍZ Zrt.
Bács-Zöldért Zrt.
Bugaci Aranykalász Zrt.
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
ÉKISZ Kft.
Fornetti Kft.
Frittmann Testvérek Kft.
Integrál Zrt.
Integrál-Group Kft.
Jász-Nagykun Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEFAG Zrt.
Kész Építő Zrt.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Kiskunfélegyházi Malom Kft.
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Szempont Consulting Kft.
Tiszakécske Város Önkormányzata
Univer-Product Zrt.
VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete
 
Az alapító ülés részvevőinek egyhangú szavazata alapján az egyesület elnöki tisztségét Dr. Szabó József, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke látja el.
 
A megfogalmazott célok mentén történő társadalmi együttműködés a Duna-Tisza Közi Hátság gazdaságának fellendülését, és az itt élő emberek hosszú távú megélhetését biztosíthatja.


Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2