Napjainkban számos olyan intézmény működik, amely a vállalkozások nevében és érdekében fejti ki tevékenységét, azonos célokat tűz maga elé, és működését hitelesen vagy kevésbé hitelesen, elismeréssel vagy csupán önigazolással végzi.

Sokan még nem ismerték fel, hogy összefogással, együttgondolkodással, közös cselekvéssel hosszútávon sokkal nagyobb sikerek érhetők el, mint magányos szélmalomharcokkal.

 

Gaál JózsefÉppen ezért tartja a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara legfőbb hivatásának, hogy önkormányzati elven alapuló működésével előmozdítsa a gazdaság fejlődését és szerveződését, óvja az üzleti forgalom biztonságát és a piaci magatartás tisztességét, ellássa a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesítését.

Célunk az is, hogy a kamara a mindenkori kormány nélkülözhetetlen partnerévé váljon, és a gazdaság szereplői, tagjaink továbbra is érezzék jelentőségét és a gazdaság fejlesztésében betöltött fontos szerepét.

Azt valljuk, hogy csak azok az intézmények maradnak fenn tartósan és érnek el kimagasló teljesítményeket, amelyek jól szervezettek, megfelelő személyi és infrastrukturális feltételekkel rendelkeznek.

Eddigi munkánk, elért eredményeink, tekintélyes tagságunk és kiváló munkatársaink – egyre inkább – abban erősítenek bennünket, hogy létünket, működésünket, szolgáltatásainkat a kor fejlődésével és követelményeivel lépést tartva kell magasabb színvonalra emelnünk.

Hisszük, hogy a pozitív változások eredményeként a kamara tekintélye tovább növekszik, ereje ezután is a tagok összefogásában, kitartásában rejlik.

Továbbra is magunk közé várunk, igen nagyra becsülünk minden olyan vállalkozást, amely a rohamosan változó gazdasági körülmények között is fenn akar maradni, állandó alkalmazkodási kényszer mellett is képes működni.

Gaál József
elnök

Rendezvénynaptár

Március 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó