Négyezren szerezhetnek térítésmentesen hivatásos gépjárművezetői jogosítványt

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években.

A programban résztvevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti.
A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban, munkakörökben munkaerőhiány alakult ki.
A Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II. programmal a már dolgozó személyeket célozzák meg, akiknek munkaerő-piaci helyzete képzéssel előmozdítható.
Továbbra is jelentős az érdeklődés az egyének és a munkáltatók köréből a gépjárművezetői képzésekre. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett.
A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok.
A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt.
A hatósági képzéseket az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg. A program 2022. december 31-ig tart, jelentkezni a www.ofa.hu honlapon lehet.

Forrás: MTI


Rendezvénynaptár

November 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó