A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályára az utóbbi időben ismét számos megkeresés érkezett a telefonkönyvi megjelenést nyújtó vállalkozás kereskedelmi gyakorlatára vonatkozóan. A társaság vélhetően internetről, telefonkönyvekből gyűjtött információk alapján, telefonon keresi fel a magukat hirdető vállalkozásokat azzal, hogy hirdetésük meghosszabbítása a korábban megkötött szerződésük alapján kötelező.

A társaság általában saját adatait alig érthetően közli, ezzel is megnehezítve a beazonosítást. Az áldozatul eső vállalkozó vagy vállalkozás ekkor abban a tudatban köt egy új szerződést, hogy ez neki kötelezettsége. Ezt követően általában egy újabb telefonbeszélgetés alkalmával, amelyről rendszerint hangfelvétel is készül, az adatok egyeztetése és az egyéb kötelező információk közlése megtörténte után létrejön a szerződés. Tekintettel arra, hogy ez nem minősül fogyasztó és vállalkozás között létrejött szerződésnek – a fogyasztóvédelmi rendelkezések, melyek többek között az elállási jog lehetőségéről is rendelkeznek – nem vonatkoznak rá. A telefonkönyvi megjelenést az igénybevevőre „tukmáló” vállalkozás ezek után – az érvényes szerződés birtokában – követeli a szolgáltatásért járó díjat.

Mindezek alapján a fogyasztóvédelmi hatóság javasolja, hogy kellő óvatossággal járjanak el az ehhez hasonló ügyletek megkötése során. Amennyiben azt állítja egy társaság, hogy bármilyen kötelezettség terheli vállalkozásukat, előbb győződjenek meg róla, hogy valóban van-e ilyen kötelezettségük. Gondolják át, hogy igénybe kívánják-e venni a szolgáltatást, kérjenek visszahívást, vagy kérjék el a korábban megkötött szerződés másolati példányát.

Mit tehet az, aki ,,áldozatul’’ esett?

Félrevezetésre hivatkozással érdemes a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulni. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a megtévesztés, vagyis annak bizonyítása, hogy adott esetben a telefonbeszélgetés során pontosan mi hangzott el, számos nehézségbe ütközhet. Annak rendezése, hogy érvényesen jött-e létre a szerződés, illetőleg az esetlegesen megtörtént kifizetés kapcsán felmerült jogsérelem intézése – bírósági úton – polgári peres eljárás keretében orvosolható.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Fogyasztóvédelmi Osztály


Rendezvénynaptár

December 2019
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó