IPAR NAPJAI 2019 - régiós szinten 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben az ipar

A visegrádi országokkal (V4) és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kkv-stratégiája

Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája (kkv-stratégia), amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kkv-stratégiáról rendezett országos fórumsorozat tapasztalatairól.

Vészes az építő mérnökök elvándorlása, de reformra szorul a felsősokú képzés is. A szakmunkás utánpótlás egyáltalán nem megoldott, kevesen akarnak kőművesek, ácsok lenni - festettek nagyon borús, de reális képet a Portfolio szerdai Építőipar 2019 című konferenciáján.
A meghívott szakértők a munkaerőhiány megoldási lehetőségeiről beszélgettek. Bővebben olvashatnak erről a portfolio.hu oldalán.

Innovatív megoldások a vállalati versenyképesség fokozásáért

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara aktív szerepet kíván vállalni a vállalkozások innovációs szemléletformálásában, illetve az innovációra való ösztönzésében. Ennek megfelelően nagyszabású innovációs konferenciát szervezett „A jövő gazdasága a digitális világban: Innovatív megoldások a vállalati versenyképesség fokozásáért” címmel.

Kétmilliárdos beruházással tetőcserépgyártó üzem épül Kunszentmiklóson

Egyre több olyan vállalkozás van a magyar gazdaságban, amelyek élenjáró technológiát alkalmazva nemcsak a hazai piacon állják meg a helyüket, hanem külföldön is versenyképesek - jelentette ki Varga Mihály a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. második kunszentmiklósi üzemcsarnokának alapkőletételén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar építőipar évről-évre növekszik, ezért nagy a kereslet az olyan cégekre, amelyek magas hozzáadott értékű termékekkel és szolgáltatásokkal bírnak.

Rendezvénynaptár

Február 2020
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó