Innovatív megoldások valós problémákra

A Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyben elkészült tíz háznál innovatív megoldások születtek valós problémákra. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a verseny záró rendezvényén a példákat sorolva elmondta: a két magyar csapat a "Kádár-kockák" (ez a magyarországi családiház-építés a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évekig jellemző; négyzetes alaprajzú, általában 100 négyzetméteres, sátortetős háztípus) energiahatékonysági és élhetőségi megújítására törekedett.

A franciák 100 éves sorházaik megújításával próbálkoztak úgy, hogy kevesebb legyen az épületek energiafelhasználása, és az időseknek is élhetőek legyenek. A thaiföldiek a tradicionális házak felújításánál gumifát használtak. Az államtitkár hangsúlyozta: az értékelés szempontjai között szerepelt, hogy a bemutatott technológiák megfizethető áron legyenek elérhetőek. Hozzátette, a román csapat, amely a 4-6 szintes panelházakra épített rá árnyékoló teraszt, már el is kezdte a házak értékesítését. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a házak nagy része Szentendrén marad "modern skanzent" alkotva, amelyet a későbbiekben további, korszerű technológiával épített házak egészítenek ki. Az elkészült házak szeptember végéig tekinthetők meg.

A három kontinens, nyolc ország, huszonhét felsőoktatási intézmény és csaknem 400 versenyző részvételével Szentendrén megtartott Solar Decathlon Europe 2019 első helyezettje a francia Habiter2030 csapat lett, a második a holland MOR, a harmadik helyen a román Over4 csapat végzett - tudta meg az MTI a verseny szervezőitől.

Forrás és fotó: MTI

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2