2018 - jól teljesített a magyar gazdaság

Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban, ezt jól mutatja, hogy tavaly az export értéke átlépte a százmilliárd eurót, ez korábban soha nem fordult elő – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.

A folyó fizetési mérleg többletet mutat, a külkereskedelmi mérleg szintén. Jól látható, hogy a magyar gazdaság egyensúlyi állapotban van, és az export továbbra is erősen teljesít - mutatott rá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: az uniós források mellett 2019-ben is számos olyan kiírással találkozhatnak majd a vállalkozások, amelyeket a kormány hazai forrásból finanszíroz.
Ennek egy része már az Ipar 4.0-hoz, a robotizációhoz, a digitalizációhoz kötődik. A másik részét olyan vállalkozásoknak biztosítják, amelyek kiszorultak az európai uniós támogatásokból a méretük vagy a foglalkoztatói létszámuk miatt. Ezek a nagyvállalati, beruházási-támogatási programban a fejlesztéseikhez, a beruházásaikhoz segítséget kapnak a magyar államtól - mondta a pénzügyminiszter.

Magyarország erősödő gazdasággal vág neki az új évnek, az öt százalék körüli növekedés fontos területeken tesz lehetővé pozitív intézkedéseket 2019-ben – ezt már Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára jelentette ki.
A minimálbér 149 ezer forintra és a szakmunkás minimálbér 195 ezer forintra növelése a munkaadók és a munkavállalók megegyezésén alapul, a nyolc százalékos növekedést 2020-ban is ugyanekkora emelés követi majd - hangsúlyozta Dömötör Csaba.
Emellett a kormány a munkaadói adók további csökkentésével is segíti vállalkozásokat abban, hogy továbbra is tudják növelni a béreket. Csökken a kisvállalkozások adója is, bővül az alanyi áfamentesek köre és többen választhatják a kedvező kisvállalkozási adózási formát, a kivát - tette hozzá az államtitkár.

Az összes makro mutató jól alakult 2018-ban. Csath Magdolna közgazdász megfogalmazása szerint a GDP növekedése gyorsult, az adósságállomány a GDP-hez mérve csökkent, a költségvetési hiány is rendben van. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy Kelet- és Dél-Magyarországon, a kevésbé fejlett régiókban segíteni kell a kisvállalkozásokat abban, hogy a megemelt béreket úgy tudják finanszírozni, hogy megőrizzék sikerességüket, erősíthessék a gazdaságot. Úgy értékelt: a hazai kisvállalatok helyzetbe hozása a következő időszakban is fontos állami feladat lesz. Csath Magdolna jónak nevezte, hogy a katásoknál felemelték az áfamentes határt. Ugyanis - mint kiemelte - ez jelentősen csökkenti az adóbürokráciát. Kiemelte továbbá, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kisvállalkozásoknak is nagyobb körben készíti el már az idén az adóbevallást.

Forrás: MTI

 


Rendezvénynaptár

December 2019
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó