Meg kell változtatni Magyarország "leányvállalat-ország" arculatát

Meg kell változtatni Magyarország "leányvállalat-ország" arculatát, meg kell teremtetni az ideális környezetet, melyben az innovatív termékfejlesztési folyamatokat Magyarországon, magyar munkaerővel végezhetik el a vállalatok – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakmai rendezvényen.

A miniszter hangsúlyozta: ehhez meg kell erősíteni a hazai kis- és középvállalkozásokat, növelni kell termelékenységüket, nekik is be kell lépniük a digitalizáció korszakába. Ehhez szavai szerint a magyar cégeknek is önálló, új termékekkel kell megjelenniük itthon és a nemzetközi piacokon, ez az innováció végső célja.
Budapestet a hazai innováció központjának nevezve hangsúlyozta, a kormány szeretné a vidéket is "magasabb sebességre" kapcsolni azért is, mert a vidéki nagyvárosok és az ott működő kutató-tudásközvetítő és gazdasági szervezetek a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerben kiemelt szerepet játszanak.
Palkovics László kijelentette: a jövő útja az okos város. Az okos városok fejlesztésének része a vállalkozás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások középpontba állítása, a városi zöldterületek kiterjesztése, a digitális közösségi szolgáltatások fejlesztése, és a közösségi közlekedés megújítása is.


Forrás: MTI

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2