A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara új konferenciatermének nevet adó Platter János portréja szeptember 4-től látható a bejárat előtt. A hírös város nagy tiszteletnek örvendő polgáráról készült tablóval együtt a vitrin tervezője és kivitelezője Balanyi Károly grafikusművész volt. A köztestület ezzel is tiszteleg Kecskemét 650 éves évfordulója előtt.

A köztestület Árpád körúti székhelyének földszintjén található Kecskemét technikailag legkorszerűbb, 200 főt befogadó konferenciaterme. A bejáratánál áll az a vitrin, amelyben a Platter Jánosról készült olajfestmény, valamint a festett és szitanyomás technikával készült ismertető tabló látható.
Platter János 1921-ben a jól működő Első Kecskeméti Konzervgyár sikerein fölbuzdulva építtette fel az új Gyümölcs-Főzelék konzervgyárat, amelyet Kecskemét legnagyobb, sok embernek kenyeret adó nagyüzemévé fejlesztette. Ő a hírös város gazdasági múltjának meghatározó személye. Tevékenysége indította el a helyi gépgyártást. Többek között a Platter gyár történetének részletes bemutatását hivatott szolgálni az a gazdaságtörténeti kiállítás, amely Kecskemét 650 éves múltja előtt tiszteleg. A tárlat „Évszázadok öröksége” címmel szeptember közepén nyílik meg a volt SZIGMA épületében, a Kecskemét, Rákóczi út 4. szám alatt.


 

 

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2