Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében - jelentette be az MTI-nek adott nyilatkozatában július 25-én Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A felhívás része annak az átfogó tőzsdefejlesztési programnak, melynek eredményeképpen a tőkeági forrásbevonás szerepe növekszik a magyar vállalatok finanszírozásában, hatékonyan kiegészítve a túlsúlyban lévő banki hitelezést - tette hozzá.
A kiemelt program két részből áll. Az elsőben a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k nyerhetnek támogatást, a második keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program indul - közölte az államtitkár.

Forrás: mti.hu

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

Május 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2