Az Országgyűlés a mai napon fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében az alapítványok, egyesületek és a 3 millió forintnál alacsonyabb összegű törzstőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaságok további egy év haladékot kapnak arra, hogy létesítő okiratukat az új Ptk. rendelkezéseihez igazítsák.

Egyes egyesületek és alapítványok esetében további kedvezmények


Egy fontos kivételt is tesz a módosított törvény: az olyan egyesületek esetében egyáltalán nem kell (tehát 2017. március 15-ét követően sem) a kötelező módosítást elvégezni, amelyek létesítő okiratát kizárólag azon okból kellene a Ptk. rendelkezéseihez igazítani, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét.
Alapítványok és egyesületek esetében nem kell módosítani a létesítő okiratot 2017. március 15. napjáig, ha arra csak azért lenne szükség, mert abban olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek, amelyek a Ptk. és a létesítő okirat tartalmát érintő más törvény rendelkezéseinek már nem felelnek meg.
Ilyen például alapítványok esetében, hogy a régi Ptk. az alapítvány képviseletére jogosult szervet kezelő szervnek, míg az új Ptk. kuratóriumnak nevezi. Amennyiben azonban az alapítvány vagy az egyesület létesítő okirata egyéb okból módosul (például székhely, vagy vezető tisztségviselő változás miatt) egyúttal ezeket az elnevezéséket is módosítani kell.

Csak a 3 millió forint alatti törzstőkével rendelkező kft-k kaptak haladékot


A szakértők szerint fontos megjegyezni, hogy az elfogadott törvénymódosítás csak azon kft-k részére biztosít egy év haladékot, amelyek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot.
Nem dőlhetnek hátra azon kft-k tulajdonosai, amelyek törzstőkéje eléri ugyan a 3 millió forintot, de a létesítő okirat rendelkezései nem állnak összhangban az új Ptk. rendelkezéseivel.
Az esetben ugyanis, ha ezen kft-k létesítő okirata kifejezett utalást tartalmaz az időközben hatályon kívül helyezett Gt. valamely paragrafusára, úgy az okiratot továbbra is 2016. március 15-éig módosítani kell. Ezen társaságok létesítő okiratának alapos felülvizsgálata abból a szempontból is tanácsos, hogy az ne tartalmazzon az új Ptk. paragrafusaiban foglaltakkal ellentétes  rendelkezést.

Kiemelten fontos ez azon Kft-k esetében, amelyeknek a létesítő okirata a régi minták alapján készült, mivel a mintás szerződések a már hatályon kívül helyezett Gt. több paragrafusára is kifejezetten utaló rendelkezést tartalmaznak.
Szintén fontos megjegyezni, hogy a részvénytársaságok sem kaptak haladékot, ezért az nyrt-k és zrt-k létesítő okiratát is még 2016. március 15. előtt feltétlenül összhangba kell hozni a hatályos Ptk. rendelkezéseivel.
A módosítással egyértelműsítették az illetékszabályokat is
Az olyan kft. esetében, amelyeknél a törzstőke-emelésre a Ptk. rendelkezéseihez igazítás céljából kerül sor és a társaság más cégadatot nem érintő változást nem jelent be a változásbejegyzési eljárásban, a változásbejegyzési eljárás illeték- és közzétételi költségtérítés-mentes.

 

Forrás: Origo


Rendezvénynaptár

Szeptember 2019
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó