A hónap beruházója

A Phoenix Mecano svájci központú vállalatcsoport a kórházi ágyak emelőszerkezeteinek gyártása területén világviszonylatban az első három között található. Magyarországi leányvállalatát, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft-t 1993-ban alapították, ahol mechanikai és elektronikai rendszereket gyártanak, illetve fejlesztenek. A magyarországi gyár az elmúlt két évtizedben elért eredményei alapján a vállalatcsoport legjelentősebb termelőegysége lett. Az ezer embernek munkát adó magyarországi leányvállalatnál mechanikai és elektronikai rendszereket gyártanak és fejlesztenek.

A hónap kis-és középvállalkozása

Az 1991-ben alapított Olivia Élelmiszerfeldolgozó Kft. nyúlhús feldolgozásával foglalkozik a legmodernebb állattartási technológiát alkalmazva. A cég termékeinek túlnyomó részét exportra értékesíti, mely a teljes árbevételének mintegy 90-95%-át teszi ki. Komoly, több mint egy évtizedre visszanyúló partneri kapcsolatot ápol a Kaposvári Egyetemmel. Együttműködésük sikerét számos hazai és uniós forrásból megvalósított pályázat is bizonyítja.

A hónap induló vállalkozása

A vállalkozás találmányával az ésszerűbb és hatékonyabb fürdési kultúra megismertetését és elterjesztését tűzte ki céljául. A világ már hosszú évek óta jelentős vízhiánnyal küzd, ezért is nagy horderejű az a megoldás, amely szerint a napi tisztálkodás – a cég nevében is hirdetett – 5 liter vízből megoldható. Az eszköz elterjesztését közösségi finanszírozással szeretnék megoldani.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

 

További sajtómegjelenések:

KEOL - A hónap beruházója díjat kapta a Phoenix Mecano Kecskemét

KEOL - Óriási elismerés a Phoenix Mecanonak

Kecskeméti Televízió - Miniszteri elismerés a kecskeméti óriáscégnek

Kamaraonline.hu - Sikeres vállalkozások: a miniszter szeptemberi díjazottjai

Hírös Naptár - A hónap beruházója a Phoenix Mecano

Híradó.hu - Varga szerint a szakképzési rendszer átalakításával bővülhet a foglalkoztatás

Fidesz - Elismerték a sikeres vállalkozásokat


Rendezvénynaptár

Október 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó