A kormány eddig alapvetően nagyvállalatokkal kötött stratégiai megállapodásai kibővülnek, az újabb megállapodások a kkv szektort célozzák meg.

Ezt hangsúlyozta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara környezetvédelmi projektjének csütörtöki záró rendezvényén.

Csepreghy Nándor elmondta: nem véletlen, hogy a kormány a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokkal kíván szövetséget kötni, hiszen a gazdaságban dolgozó 3,2 millió munkavállaló 70 százalékát foglalkozatják. Cél, hogy 2020-ig ötmillió ember dolgozzon az országban, ehhez pedig az állam, az önkormányzatok és a vállalkozások hármas együttműködésére van szükség – tette hozzá.

Csepreghy Nándor kiemelte: a kormány meghirdette "az új reformkort, ahol Magyarországon mindenki támogatást kap az államtól, aki letesz valamit a közös asztalra, és mindenkinek be kell állnia a sor végére, aki ezekből a javakból csak másodsorban szeretne részesülni".

Jelezte, hogy a kormány a következő hét évet olyan időszaknak tekinti, amelyre legutóbb a reformkor idejében volt példa. Emlékeztetett rá, hogy akkoriban jelentős külső források bevonásával iparosítási programok indultak, kialakult a közlekedési alapinfrastruktúra és jelentőset lépett előre a magyar gazdaság.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban Magyarország 4000 milliárd forinttal több pénzhez jut, mint az előző időszakban. A 12 ezer milliárd forint azt jelenti, hogy minden egyes magyar állampolgárra jutó 660 ezer forintnyi forrás 712 ezerre nő.

Csepreghy Nándor szerint a pénz önmagában nem ér semmit, ha a felhasználási logikán nem változtatnak. Ezért jut az összes forrás 60 százaléka gazdaságfejlesztésre, ellenben csökkennek az állam egyéb beruházásai: biztosan nem lesz fejlesztési pénz szökőkutakra, negyven centiméteres kilátókra, kutyakozmetikákra és a magyarországi ravatalozóhálózat felújítására sem – fűzte hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy a munkahelyteremtés és a piacra jutás támogatása kerül a középpontba, amely több állami bevételt generál, és így meglesznek a növekedés alapjai akkor is, ha 2020 után nem lesznek uniós források.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mintaprojektjével kapcsolatban kiemelte: a fenntarthatóság fogja meghatározni a város és az egész világ következő évtizedeit.

Radetzky Jenő a kamara elnöke elmondta, hogy a projekt minden fillére jó helyre került, és eredeti szándékuk, a környezet- és energiatudatos felújítás bemutatása maradéktalanul megvalósult.

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tavaly februárban indította el uniós források felhasználásával környezetvédelmi mintaprojektjét, amelyhez a Környezet- és Energia Operatív Programban (KEOP) 151 millió forintot nyertek el. A mintaprojekt keretében energetikai mintaházzá alakították a székesfehérvári Gazdaság Házát, illetve kommunikációs eszközökkel a környezettudatos gondolkodást, a tudatos energiafelhasználást és a fenntartható életmódot népszerűsítették.

A projekt keretében a Gazdaság Házán külső nyílászárókat cseréltek, szigetelték az épületet, napkollektorokat és napelemeket telepítettek, illetve komposztálást, szelektív hulladékgyűjtést vezettek be. Az energetikai mintaházban gyakorlati képzési helyet és energialabort is kialakítottak.

Forrás: ma.hu


Rendezvénynaptár

Június 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Várható események

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó