Sikeres Hírös Vacsora a szakképzős fiatalok támogatásáért

Az országosan egyedülálló jótékonysági vacsoraest, az immár 17. Hírös Vacsora nagy sikerrel zajlott le augusztus 21-én, a Hírös Hét keretében. Az esős időjárás közbeszólt, így először volt zárt térben, mégpedig a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ aulájában a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye.

Gaál József megnyitó beszédében köszönetet mondott a rugalmas segítőkészségért a Hírös Agóra Nonprofit Kft.-nek. A kamarai elnök kiemelte, 17. alkalommal hívták közös összefogásra a vállalkozások vezetőit, az intézményeket, a város lakosságát a szociálisan hátrányos helyzetű, ám kiváló tanulmányi eredményekkel büszkélkedő, szakmát tanuló fiatalok támogatásáért.

 hv25k

Felidézte a kezdeteket, amikor Sipos Zsolt kamarai titkár ötletére életre hívták a Hírös Vacsorát, és Garaczi János a Tanyacsárdával a nemes ügy mellé állt, hosszú éveken át. A stafétát Tóth Zsolt vette át, így már a Kecskeméti Csárdával közösen szerveződik a vacsoraest, hogy a bevételből – a vármegye vállalkozóinak segítségével – a szociálisan hátrányos helyzetű, szakképzős fiatalok segítséget kapjanak.

Gaál József beszédében köszönetét fejezte ki a szponzoroknak, a támogatóknak és valamennyi vendégnek.

A két turnusban megtartott jótékonysági esten több mint 600-an vacsoráztak. Támogatói jegyek vásárlására idén is volt lehetőség. Azok, akik személyesen nem tudtak részt venni a Hírös Vacsorán, ezzel segíthették a rendezvény célját. Az idén 208 támogatói jegy kelt el. Az esemény rangját jelzi, hogy nem kizárólag Kecskemétről, hanem a vármegye több pontjáról is érkeztek vállalkozói támogatások.

A Hírös Vacsora zenei aláfestését ezúttal Olasz Csaba prezentálta, aki a kecskeméti zenei élet meghatározó szereplője. Ismeri őt a közönség az Olasz Meló zenekar és a Horizont Happy Band zenekar frontembereként, valamint számtalan egyéb zenei formáció szólóénekeseként.

 

SZPONZORAINK:

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

OTP Bank Nyrt.

 

TÁMOGATÓINK:

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Kecskeméti Csárda Kft.

BÁCSVÍZ Zrt.

Bakos és Társai Bt.

Classic Kft.

Damax Kft.

Építő Simon Kft.

Fejedelmi Pékség Kft.

Félegyházi Pékség Kft.

Font Pincészet

Frittmann Borászat

Füredi Felnőttképző Kft.

Halmi Trans Kft.

Hírös Agóra Nonprofit Kft.

Kalfém Kft.

KasosVill Kft.

Kecskeméti Szakképzési Centrum

Kecskeméti Tenisz Udvar

KIK-FOR Kft.

Koch Borászat

K-roy Electricity Kft.

Lakner Winery Kft.

Lantos Családi Pincészet

Leitert Ottó

Essence férfi divatüzlet – Momarik Kft.

Phoenix Mecano Kecskemét Kft.

Pi-Langó 0705 Szociális Szövetkezet

Plan Zrt.

Dr. Salacz László

Spaletta Gasztro Kft.

Szentkirályi Magyarország Kft.

 

Képek forrása:
hírös.hu
keol.hu


demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

August 2025
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

No events

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2