Negyven százalékkal emelkedhet a képzőhelyek száma

A német duális szakképzési rendszerhez hasonlóan azt szeretnénk elérni, hogy még a jelenleginél is szorosabb kapcsolat legyen a szakképzés és a vállalatok között – jelentette ki Varga Mihály a Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szakképzési díjainak átadóján. A miniszter hozzátette: a magyar szakképzési rendszernek minél több vállalati képzőhelyre van szüksége, az a célunk, hogy 2022-ig negyven százalékkal emelkedjen a vállalatoknál meglévő képzési helyek száma.

A tárcavezető bejelentette: a minisztérium elkészítette egységes cselekvési programját, a Digitális Munkaerő Programot, amelynek célja a digitális ipar területén tapasztalható munkaerőhiány mérséklése a leendő és a jelenleg is aktív munkavállalók általános és szakma-specifikus digitális felkészültségének javításával. A program egy irányba mutat az újraiparosítási programunkkal, az Irinyi tervvel, illetve kimondottan az ipari digitalizáció elterjedését támogató Ipar 4.0-val. Mint mondta, a cél az, hogy Magyarországon is minél többen rendelkezzenek a megfelelő digitális felkészültséggel, ami egyértelműen versenyképesség-javító tényező.

A tárcavezető közölte, a tavalyi évben, a szezonalitást és a munkanaphatásokat figyelembe véve 4,2%-kal, 12 éve nem látott mértékben bővült a magyar gazdaság. Az uniós országok között 2017 negyedik negyedévében ugyanis Magyarország mutatta fel a második legmagasabb növekedési ütemet. A munkanélküliségi ráta a 2010-es 11,8%-ról 3,8%-ra esett vissza, ami azt jelenti, hogy 27 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a makrogazdasági adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar gazdaság magasabb növekedési pályára állt, így minden alapunk megvan arra, hogy magas gazdasági növekedési ütemet várjunk az idei és a következő évekre is.

(Forrás és fotó: Nemzetgazdasági Minisztérium)


Rendezvénynaptár

December 2018
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Legolvasottabbak

Várható események

Nincsenek események

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó