Csak egy dél-koreai szakember tudta megelőzni Csongrádi Dávidot a WorldSkills döntőjében.

Kiemelkedő magyar informatikai sikerrel zárult az augusztus 12. és 15. között Brazíliában rendezett szakmai világbajnokság: a WorldSkills 2015 São Paulóban megrendezett versenyén 50 szakmában több mint 1200 fiatal szakember mérte össze tudását. A hálózati informatikai rendszergazda kategóriában Csongrádi Dávid rendkívüli teljesítményt nyújtva szerzett ezüstérmet.

Csongrádi Dávid, aki szakmai tudásának alapjait a Cisco Hálózati Akadémia képzésének keretében a Békéscsabai Központi Szakképző Iskolában szerezte, tavaly márciusban lett első a HTTP Alapítvány szervezésében zajló magyarországi válogatóversenyen, így jutott ki a világdöntőre.

Csongrádi Dávid

A verseny négy napon keresztül zajlott, minden nap más-más szakmai részterületen kellett bizonyítaniuk tudásukat a versenyzőknek. A napjaink informatikájában kulcsfontosságú területnek számító hálózati eszközök és kiszolgálók beállításából álló feladatok kemény kihívást jelentettek minden résztvevő számára, és a várakozásnak megfelelően a Távol-Keletről érkezett versenyzők most is kimagasló teljesítményt nyújtottak – de már a verseny első felében is látszott, hogy ezúttal a magyar versenyző is tartja velük a tempót. Különösen a második nap sikerült kiválóra, amikor Csongrádi Dávidnak sikerült teljesen hibátlanul megoldania az aznapi feladatot, ami szinte példa nélküli. Dávid nem fáradt el a verseny második felére sem, a harmadik és negyedik napon is rendkívül jól teljesített.

Csongrádi Dávid ezüstérmes

Az összesítés végül nagyon szoros eredményt hozott, a dél-koreai aranyérem mellett a magyar versenyző teljesítménye a dobogó második helyét jelentette (egy szingapúri és egy kínai versenyzővel megosztva).

„Az informatikai szakmát hosszú évek óta az ázsiai országok versenyzői uralták, európai versenyzőnek nagyon régóta nem sikerült dobogós helyezést elérni. Ez a sorozat szakadt meg most egy fiatal magyar szakember jóvoltából. Már egy ideje lehetett érzékelni, hogy a magyarországi informatikusképzés felzárkózott a nemzetközi szinthez, amit bizonyított az is, hogy a két legutóbbi Európa-bajnokságon már magyarok hozták el az aranyérmet. Az eddigi világbajnokságokon azonban még nem sikerült bizonyítani, hogy ott vagyunk a világ legjobbjai között. Most ez is megtörtént, Dávid teljesítményével Európa, és azon belül Magyarország is nagyon komolyan bejelentkezett – nyilatkozta Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány elnöke, aki a versenyen szakértőként a zsűri munkájában is részt vett.

Forrás: itcafe.hu


Rendezvénynaptár

Augusztus 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Várható események

Könyvelőkkel a duális képzésben
2019.09.25
8:30 - 16:00
Könyvelőkkel a duális képzésben
2019.09.26
8:30 - 16:00

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó