A felsőoktatás és a gazdaság, a munkaerőpiac még szorosabb összekapcsolása szükséges - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Duális Képzési Tanács alakuló ülésén. Melyen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester asszonya is, aki - mint korábban megírtuk - a Duális Képzési Tanács tagja (az MTI fotóján Szemereyné a jobb szélen)

 

Balog Zoltán szerint ma is számos olyan képzés van, amely nem ad piacképes tudást, ezen az állapoton változtatni kell. Ezzel összefüggésben a duális képzésről elmondta, hogy a hallgató, felvételét követően, gyakorlati képzésben is részesül.

Közölte, a felsőoktatásért felelős államtitkárság kiírta az első pályázatokat vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére: erre 350 cég jelentkezett, ebből 248 kis- és középvállalat; 21 felsőoktatási intézmény vesz részt az együttműködésben, és 79 alapszakot érint a duális képzési forma. Az első évben, szeptembertől ezer hallgató tud majd belépni duális képzési formába - mondta a miniszter.

Beszédét követően Balog Zoltán és Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár átadta a Duális Képzési Tanács tagjainak a kinevezésükről szóló iratokat.

A tanács vezetője Rudnay János, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke.

A testület feladata, hogy meghatározza a duális képzés minőségi és fejlesztési irányait, támogassa a duális képzési programok, projektek kidolgozását, hozzájáruljon a minőség- és teljesítményelvű felsőoktatás kialakításához.

A Duális Képzési Tanács megalakulását előkészítő egyik múlt évi egyeztetés után arról tájékoztatták az MTI-t, hogy két tagot az oktatásért felelős miniszter, két tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, egy tagot az agrárpolitikáért felelős miniszter, egy tagot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, két tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, egy tagot a Magyar Mérnöki Kamara delegál.

Forrás: MTI / keol.hu


Rendezvénynaptár

Augusztus 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó