A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának 2014. szeptember havi Bács-Kiskun megyei munkaerő-piaci helyzetkép c. anyaga a mellékletben található, amit az NFSZ (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat) legfrissebb adatai alapján állítottak össze.

A nonprofit társaságoknál, alapítványoknál, illetve egyesületeknél végzett ellenőrzések gyakran tárnak fel hiányosságokat, amelyek hátterében általában az áll, hogy az adózók – és az ezen a területen esetenként kevésbé jártas könyvelőik – nem jól értelmezik egyrészt a gazdasági tevékenység, másrészt a közhasznú tevékenység fogalmát.

Újra itt a nyár, a strandolás, a nyaralás, a fesztiválok ideje. Ami sokaknak a szabadságot, a szórakozást jelenti, az a fogyasztóvédelmi szakemberek munkájában kiemelt időszak. Amennyiben a fogyasztónak azonnali segítségre, válaszra van szüksége vitás kérdések esetén, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által nemrég elindított okostelefon-alkalmazás segítséget nyújt ebben is – hívta fel a figyelmet a Rádió Orient adásában Albert Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője.

A korábbi évek kereskedelmi gyakorlata, illetve a kialakult fogyasztói szokások alapján, a jogalkotó szükségesnek tartotta a tojások esetében – a darabra vetített egységár (Ft/db) feltüntetési kötelezettség meghagyása mellett – a kilogrammra vetített legmagasabb egységár feltüntetésének bevezetését is. Az érintett vállalkozásoknak 2012. augusztus vége óta kell eleget tenniük e kötelezettségnek.

Mától elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mobil alkalmazása, amely segítséget nyújt a NAV ügyfeleinek az ügyintézésben. A mobilalkalmazás révén egy mozdulattal hozzáférhetők a legfrissebb adózási- és vámügyekkel kapcsolatos hírek, könnyebbé válik a hivatallal való kapcsolattartás.

Rendezvénynaptár

Január 2019
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Legolvasottabbak

Várható események

Adószakmai nap - Kiskunhalas
2019.01.17
9:30 -
Szürke február, színes farsang!
2019.01.21
13:00 - 17:00

Új Széchenyi terv - banner

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó