Online pályaválasztás

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkarama pályaorientációs tanácsadói az elmúlt időszakban főként online formában tudtak információt nyújtani a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik számára. Online osztályfőnöki óra keretében ismerkedhettek meg a 7. osztályos diákok az oktatási, szakképzési rendszerrel. Fontosnak tartjuk, hogy a szülők is megfelelően legyenek tájékoztatva, hiszen a pályaválasztás nehéz döntését együtt hozzák meg.

Az iskolák nyitottan fogadták pályaorientációs segítségnyújtásunkat ebben a rendkívüli helyzetben. A pandémiás helyzet miatt online előadás keretében kaptak tájékoztatást a pedagógusok is.


A pályaválasztási Facebook oldalunkra a Bács Pályaválasztásra különösen nagy figyelmet fordítunk, hogy fontos, naprakész információval tudjuk ellátni a követőinket. Oldalunk követői között megtalálhatjuk a pályaválasztás előtt álló tanulókat, szüleiket, pedagógusokat és intézményvezetőket egyaránt.
Megjelent kiadványunk, az Ágazati Kalauz online formában is elérhető honlapunkon, hogy minél több tanulóhoz eljuttassuk a tudnivalókat. Idén is igyekszünk minél előbb elkészülni pályaorientációs kiadványunkkal, hogy segíteni tudjuk a diákokat a továbbtanulással kapcsolatos döntésük meghozatalában.

 


Rendezvénynaptár

August 2021
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

Festők Nemzetközi Konferenciája
2021.08.12
0:00 - 0:00

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó