Kecskemét gazdaságtörténetének bemutatása a céhes időktől kezdve, átfogó várostörténeti háttérrel, a 650 éves város történetébe ágyazva. Kiállítás ideje: 2018.09.13.-10.31.

Japán vendégek Kecskemét gazdaságtörténeti kiállításán

15 fős japán hallgatói csoport látogatta meg az Évszázadok öröksége - Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből című kiállítást. A delegációt Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és mint Kecskemét alpolgármestere fogadta.

A 650 éves Kecskemét gazdaságtörténeti kincsei – hírös mesterségek

Egy kuriózum a tímár mesterség világából: a finom báránybőrt csecsemők alá teszik a gyerekágyba. Úgy tartják, hogy a bárányszőr nyugtatóan hat a babákra.
Hírös tímár napjainkban Kecskeméten Kovács József. A műhelyében sorakozó gépek ipar­történeti érdekességeknek is beillenek. Például a kaszagép, ami magyar találmány az 1930-as évekből. Hupukának is nevezték. Ezzel húsolták, puhították a kész bőrt.

A 650 éves Kecskemét gazdaságtörténeti kincsei – Kecskemét iparosítása

„Csak ott mennek jól a dolgok, ahol a szabó, a szappanfőző, a cukrász és mindenki más is meg van győződve róla, hogy az ő iparán, üzletén fordul meg az állam sorsa.” Széchenyi István gondolata mentén működik az 1990-ben újjáalakult ipartestület, a Kecskemét és Vidéke Általános Ipartestület. Az a szívós kitartás, amelyre az elődök példája tanít, ösztönző ma is a tagságra.

A 650 éves Kecskemét gazdaságtörténeti kincsei – két háború között

Mi is az a fehér elefánt?
A svájci származású üzletember, Platter János, aki Kecskemét második konzervgyárát alapította meg 1921-ben, a termelés mellett kiemelten fontosnak tartotta a marketinget. A „Platters Gemüseflocken” bejegyzett védjegyén a fehér elefánt embléma szerepelt.

Rendezvénynaptár

June 2023
M T W T F S S
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

Levegőtisztaság-védelmi konferencia - Budapest
2023.06.07
0:00 - 0:00
LIFE Információs Nap
2023.06.07
9:00 -
Energiabeszerzés csak okosan!
2023.06.08
9:00 -
VivaTechnology 2023
2023.06.14
0:00 - 0:00

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2