„Több leszel, ha teszel!” - az önkéntesség érték

A Nemzeti Önkéntes Stratégia 2012–2020 értelmében kiemelt jelentőséggel bír, hogy az önkéntesség, a közjó ellátása, a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő szakmai teljesítmény, a közösségszervező tevékenység, valamint az adományozás kultúrájának fejlődését elősegítő programok minél szélesebb körben ismertté, népszerűvé váljanak.


Az Önkéntesség Magyarországon 2018 kutatás első eredményeiből megállapítható, hogy míg fél évtizeddel korábban a felnőtt lakosság negyede főleg a helyi lehetőségek bővítését fogalmazta meg feladatként, 2018-ban már nem az önkéntes tevékenységek hiányát, hanem a kérdezettek harmada elsősorban a kommunikációban rejlő lehetőségeket említette meg az önkéntesség fejlesztési potenciáljaként. A válaszok mögött az is meghúzódik, hogy ma már több száz lehetőség közül lehet választani és a választás lehetőségében az onkentes.gov.hu honlap is tud segíteni.
A „nem-önkénteskedés” hátterében elsősorban az időhiányra való hivatkozás figyelhető meg, amelyet összesen harmaduk jelölt meg első, második vagy harmadik helyen, azonban fontos, hogy ezt a megszólítás hiányára való hivatkozás követi, ami részben utal a személyes meghívás fontosságára, amelynek esetleges hangsúlyozása többeket vonzhat a területre. Különösen érintett e szempontból a 18–29 éves korcsoport, akiknek a 35 százaléka említette ezt az érvet.
A fentiek jelentősége abban áll, hogy a hagyományos hívószavakon túl olyan -, a fiatalok körében népszerű - hívószót is érdemes bevezetnünk és “szlogenné” tennünk, ami egész évben hívó szó azon személyek irányába, akik az önkéntes tevékenység iránt érdeklődnek vagy ezen keresztül sikerül felkelteni az érdeklődésüket.
Az önkéntesség kultúrájának népszerűsítését a fenti cél hatékonyabb elérésének érdekében a jövőben a „Több leszel, ha teszel!” hívószó égisze alatt kívánják országosan összefogni.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2