A „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” kétfordulós pályázat meghirdetésre került idén is. A pályázati felhívás elérhető az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján.

Pályázati lehetőségek 2020

A 2014-2020-as pályázati ciklus az utolsó évéhez ért. A jelenleg elérhető pályázati lehetőségekről tájékoztatjuk az alábbiakban pályázati tanácsadó szakértőnk információi alapján:

Az Európai uniós forrásból megvalósuló Családbarát ország projekt (EFOP-1.2.6-VEKOP-17-2017-00001) nem kisebb feladatot tűzött ki célul, mint a családbarát Magyarország megteremtését. Ennek megvalósításában a munkahelyek és a szolgáltatások kulcsfontosságú szerepet töltenek be.

Családbarát Ország projekt fő célkitűzése, hogy Maragyországon könnyebb legyen összeegyeztetni a munkát és a magánéletet.

GÁBOR DÉNES-díj 2019 - felterjesztési felhívás

A NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért idén is meghirdeti a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A Díj, melyet évente általában heten nyerhetnek el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja.

Családbarát Hely tanúsító védjegy - a kkv-k is pályázhatnak

Az európai uniós forrásból megvalósuló Családbarát ország projekt alapvető célja a családbarát Magyarország megteremtése. A kormányzat szeretné, hogy hazánk olyan hely legyen, ahol a családokat nemcsak anyagilag támogatják, jogilag védik és gyarapodásukban segítik, hanem a családi életet, a gyermekvállalást társadalmi szinten is természetes hozzáállásként elismerik. Ennek megvalósításában a munkahelyek és a szolgáltatások kulcsfontosságú szerepet töltenek be.

Rendezvénynaptár

April 2020
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó