Legyen nyitott a felsőoktatás a jó szakmunkásoknak! - megkezdődött a XI. Szakma Sztár Fesztivál

Ha valaki jó a szakmájában, sikerrel szerepel országos szakmai versenyen, annak legyen nyitott a felsőoktatás, könnyebben léphessen be oda - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke április 23-án Budapesten, az SZKTV ünnepélyes megnyitóján.

Parragh László a XI. Szakma sztár fesztivál, a Szakma kiváló tanulója verseny, az Országos szakmai tanulmányi verseny és az V. SkillsHungary nemzeti döntője megnyitóján köszöntőjében elmondta: a szakmák ünnepét 11 éve rendezik meg, az első alkalommal 15 szakmát mutattak be, az április 23-tól 25-ig tartó megmérettetésen már 43 szakma versenyez a Hungexpo területén.
Dr. Parragh László kifejtette: a cégek 67 százaléka szerint hiányzik a szakképzett munkaerő Magyarországon. Hozzátette: nem a szakképzett munkaerő hiányzik, hanem a nemzet gyarapodásához szükséges erő, ezt kell megerősíteni, ami hatalmas feladat. Ismertette: idén több mint hétezer diák jelentkezett, közülük 236-an jutottak a végső versenybe, ahol 108 oktatási intézmény képviselteti magát. A határon túlról négy versenyző és négy iskola van jelen Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból, illetve a Felvidékről.
Parragh László elmondta: bár a szabályozás elindult, a tételes végrehajtás még hiányzik ahhoz, hogy a szakmunkások könnyebben juthassanak be a felsőoktatásba. Példaként említette, hogy a jelentős autóipari cégek vezetőinek nagy része szakmunkásként kezdte. Fontosnak nevezte az olyan képzések népszerűsítését, amelyek iránt van munkaerőpiaci kereslet. Hozzátette, a duális képzést tovább kell erősíteni, emellett fontos a digitalizáció, valamint az objektív vizsgáztatási rendszer országos kialakítása.
Közlése szerint az érdeklődő iskolák diákjai ingyenesen vesznek majd részt a rendezvényen, idén 10 ezer fiatalt várnak, 70 százalékuk pályaválasztás előtt áll.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 595 főt utaztatott április 23-án és 24-én a Hungexpo területén lévő Szakma Sztár fesztiválra.

Olyan országot kell építeni, ahol a munkásoknak és a munkának becsülete van, ahol minden fiatal kezébe jut egy értékes szakma vagy hasznos diploma - ezt már Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta a XI. Szakma sztár fesztivál megnyitóján. "Ez a célunk, ezért kötöttünk megállapodást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, és ezért fogunk újabb megállapodást kötni velük az előttünk álló négy évre is" - mondta a kormányfő. A jelen lévő diákoktól azt kérte, "építsük fel közösen azt a Magyarországot", ahová mindig vissza lehet térni. A magyaroknak ugyanis mindenért meg kell küzdeniük, a saját szakembereikért, fiataljaikért és jövőjükért is - fogalmazott Orbán Viktor. Európa ma "úgy van összerakva" - folytatta -, hogy a szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait. "Rátok is pályáznak más országok munkaadói" - hívta fel a figyelmet. Szerinte erre két válasz adható: egyrészt büszkék lehetünk rá, hogy a magyar fiatalok bárhol meg tudják állni a helyüket a világban, másrészt "felépítjük azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja". A miniszterelnök szerint előbb-utóbb minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalsága, "márpedig mi, magyarok egy versenyképes országot szeretnénk, egy országot, amely sikeresen száll versenybe a világ bármely színpadán". Nemzeti érdeknek nevezte, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik piac- és versenyképes tudással rendelkeznek. Jó lenne az is - tette hozzá -, ha az iskolából kikerülők büszkék lennének arra, hogy tudásukkal, munkájukkal és sikereikkel hozzájárulhatnak ahhoz "az ezeréves alkotáshoz, amit egyszerűen csak magyar hazának hívunk". "Ha jó szakmát választotok, akkor biztos jövő vár rátok, Magyarország és a világ legjelentősebb cégeinek lehettek megbecsült és elismert szakemberei" - mondta hallgatóságának Orbán Viktor az SZKTV ünnepélyes megnyitóján.

Forrás: MTI
Fotó: korábbi felvétel






Rendezvénynaptár

October 2019
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó