Idén novemberben 4. alkalommal rendeznek nyugat-romániai Innovációs Vásárt a következő szektorok iránt érdeklődőknek: élelmiszeripar, mezőgazdaság, autóipar és infokommunikációs technológiák.

A Regionális Innovációs Vásár célja, hogy népszerűsítse az innovatív technológiákat, megoldásokat, valamint összehozza a kereskedelmi és kutató szakértőket.  A rendezvényen lehetősége lesz a résztvevőknek új kereskedelmi csatornák megismerésére, új üzleti partnerekkel való megállapodások kötésére, valamint potenciális együttműködések megvitatására a nyugat-romániai régióban.

A vásár keretében 2016. november 9-én nemzetközi üzletember-találkozót szerveznek, amelyen az érdeklődők előre egyeztetett kétoldalú angol nyelvű tárgyalásokon megismerkedhetnek a tárgyalópartnerekkel és egyeztethetnek jövőbeli együttműködésekkel kapcsolatban. Az eseményre cégeket, vállalkozásokat, kutatókat és feltalálókat is várnak.

Érintett szektorok:

    élelmiszeripar és mezőgazdaság
    ICT
    autóipar

A résztvevőknek lehetősége lesz a Regionális Innovációs Kiállítás megtekintésére és részt vehetnek a Regionális Innovációs Verseny Díjátadóján is.

A találkozón való részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni 2016. november 8-ig az alábbi felületen lehetséges:

REGISZTRÁCIÓ


Helyszín: Temesvár, Románia
Időpont: 2016. 11. 09. 09:00 - 2016. 11. 09. 20:00
Jelentkezés határideje: 2016. 11. 08. 00:00

Mellékletek:
Download this file (agenda_TRI2016_V01.pdf)agenda_TRI2016_V01.pdf

Rendezvénynaptár

December 2019
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó